David Bowie – Blackstar (albumkritika)

2013-ban a The Next Day tradicionális rock számait hallgatva akaratlanul is az az érzése támadt az embernek, hogy Bowie, aki 2004 óta szívbetegsége miatt a koncertezéssel is felhagyott, már a kísérletezgetést ráhagyja a fiatal generációra, és saját maga szórakoztatására, mindenféle elvárások nélkül írja zenéjét, ha pedig eljön az ideje, afféle ajándékként megosztja a nagyérdeművel is. Ehhez képest a Blackstar 180 fokos fordulat: a 7 számot felvonultató, mindössze 41 perc hosszúságú anyag hangzását elsődlegesen az art-rock és az experimentális jazz elemei határozzák meg, de számos egyéb műfaji –pl: soul, hip-hop- elemek is feltűnnek a dalokban, amik tovább színesítik a lemezt. A jazzes vonal nem véletlen: Bowie, és szinte állandó producere, Tony Visconti a New York-i székhelyű szaxofonost, Donny McCaslint és kvartettjét is bevonták a munkálatokba.

Az eredmény pedig magáért beszél: már a közel 10 perces nyitószám, a hihetetlen klippel megtámogatott, többtételes Blackstar önmagában is megérne egy hosszabb elemzést. Hallgatása közben úgy érezzük, mintha egy valószínűtlen utazásra invitálnának, talán pont egy „fekete csillag” közelébe. A tempós dobbal induló Tis a Pity She Was a Whore remek folytatás, amilyen sebesen bontakozik ki a szám, úgy lesz egyre hangsúlyosabb benne McCaslin szaxofonjátéka is. A sort Bowie 1976-os Station to Station című albumát kissé megidéző Lazarus és a Sue (Or in a Season of Crime) folytatják, utóbbi zajos befejezését követően a lemez kissé nyugodtabb irányba vált, jön az egyenletes lüktetésű Girl Loves Me, majd a szomorkásan elvágyódó Dollar Days. Az albumot végül az elektronikusabb elemeket is magába foglaló I Can't Give Everything Away zárja, mely szövegében egyfajta homályos összegzés is megjelenik.


A Blackstar, ahogy a bevezetőben már megjegyeztem, két dolog miatt is hatalmas teljesítmény: egyrészt, mert 69 évesen David Bowie ismét bátorkodott új irányokba kísérletezni, másrészt pedig, mert ez a kísérletezés végül olyan lemezt szült, ami a több mint 40 évet magába foglaló hatalmas életművének egyértelműen erősebb munkái közé tartozik. A kritikai visszhangot tekintve pedig nem túlzás már most kijelenteni, hogy a decemberi évösszegző listák rendszeres szereplője lesz a Blackstar. Soha rosszabb születésnapi ajándékot!

GaVRoS