promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jancsó-retrospektív Párizsban
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
"Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ismét bemutathatjuk a Cinématheque-ben Jancsó Miklós filmjeit, aki saját korában is óriási érdeklődést váltott ki a francia kritika részéről, és aki nagyon sokat foglalkozott alkotásaiban a film és a politika kapcsolatával" - mondta Jean-Francois Rauger programigazgató megnyitó beszédében a teltházas vetítés előtt. Az igazgató külön köszöntötte a teremben helyet foglaló Kende János operatőrt, a filmrendező egykori állandó munkatársát.

A november 30-ig tartó sorozatban a modern magyar filmművészet meghatározó alakjának 20 játékfilmjét, 11 rövidfilmjét és négy dokumentumfilmjét mutatja be a filmmúzeum, amely 1986-ban rendezett először Jancsó retrospektívet.

A mostani sorozatban az 1969-ban készült Sirokkó is látható lesz csütörtök este. A vetítés után Marina Vlady színésznővel és a film operatőrével, Kende Jánossal beszélget Émilie Cauquy, a filmmúzeum munkatársa, aki november 12-én előadást is tart Jancsó műveiről.

A programigazgató köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetnek (MaNDA), amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával felújította az alkotást, valamint a Clavis Films produkciós irodának, amelynek jóvoltából november 11-től a párizsi Latin negyed egyik legjelentősebb mozija, a Reflet Médicis is vetíti a Szegénylegényeket. A Clavis Films december elején DVD-n is megjelenteti Jancsó Miklós tíz játékfilmjének felújított változatát francia felirattal.

jancso cine
Émilie Cauquy, a filmmúzeum munkatársa emlékeztetett arra, hogy az idén ötvenéves korszakalkotó művet a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató, Cannes Classics nevű programban is műsorra tűzték. Azt is elmondta, hogy két héttel ezelőtt Lyonban, a Lumiere fesztivál díszvendége Martin Scorsese filmrendező volt, akinek 17 filmből álló személyes kívánságlistáján a Szegénylegények is szerepelt. Az alkotást kétszer is telt ház előtt vetítették a filmes találkozón.
 
A tavaly elhunyt Jancsó Miklós a Szegénylegények című alkotásával a film formanyelvének világhírű megújítója lett. A Rózsa Sándor betyárjainak kézre kerítését felelevenítő alkotás Görbe János, Latinovits Zoltán, Kozák András, Molnár Tibor főszereplésével készült, a magyar filmkritikusok nagydíja mellett az operatőri díjat (Somló Tamás) és a legjobb színész díját (Görbe János) is elnyerte, majd a pécsi játékfilmszemlén a szakmai zsűritől a legjobb rendező díját, a társadalmi zsűritől a nagydíjat kapta meg; Locarnóban a nemzetközi filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI díjával, a rangos londoni filmfesztiválon pedig a legjobb külföldi film díjával tüntették ki.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás