A középkori alkimista olyan dolgot fedezett fel, mintha tudott volna az időben utazni

Az alkímia a középkorban népszerű tudomány (sőt művészet) volt, a gazdag udvarok szívesen fogadták be az ezzel foglalkozó tudósokat. Akik többnyire sarlatánok voltak, hiszen fémek átalakítására, transzmutációjára vállalkoztak – közérthetőbben: aranycsinálásra.

Természetesen mindez nem sikerülhetett nekik, hiszen az értékes nemesfém nem állítható elő két-három másik anyag összekeverésével, ötvözésével. Arra viszont az alkimisták próbálkozása jó volt, hogy addig ismeretlen anyagokat fedezzenek fel.

A reneszánsz egyik híres „aranycsinálója” a dán Tycho Brahe volt. A korabeli ábrázolásain feltűnő, hogy hiányzik az orra, aminek külön története van. 1566-ban fejezte be tanulmányait a rostocki egyetemen, ahol orvoslással, valamint gyógynövények felhasználási módjaival foglalkozott.

Még ugyanebben az esztendőben az egyik rokona, egy dán nemes párbajban levágta Brahe orrát egy részeg veszekedés után, így a 20 éves fiatalembernek valamiféle megoldást kellett találnia a gondjára. Az egyetemen kapott orrprotézist, amely ezüstből vagy aranyból készülhetett (hétköznapi használatra sárgarézből is volt neki), és ragasztó tartotta a helyén.

A közelmúltban egy szaklap adta hírül, hogy a dán tudós laboratóriumában valami egészen különleges anyagot találtak. Egy hajdani svédországi kastélynál (ott működött Brahe jó darabig) végzett ásatásokban került elő néhány üveg- és cserépdarab, amelyet alaposan meg tudtak vizsgálni.

Így bukkantak rá némi volfrámra, amely a wolframit ásványból ered. Nyelvújítás korabeli magyar neve is van: seleny, ám ez – szerencsére – nem terjedt el idehaza. Érdekessége, hogy csak az 1780-as években tudtak ilyen fémet előállítani, de Brahénak a leletek tanúsága szerint valahogy mégis sikerült két évszázaddal korábban.

A csonka orrú dán férfi meglehetősen titokzatos személy volt, felfedezéseit ritkán osztotta meg másokkal. Sok alkimistával ellentétben ő tudományos alapú kísérleteket is tudott végezni, amint arról a néhány fennmaradt „receptjéből” következtetni lehet. Gyógyszereket próbált kikotyvasztani a pestis, szifilisz és lepra gyógyítására, ám ezt a nemes igyekezetét alig koronázta siker.

Leggyakrabban rézzel, antimonnal, arannyal és higannyal dolgozott a fémek közül, a volfrámot viszont akkoriban senki sem ismerte. Hogyan kerülhetett Brahe cserepeire, amikor tiszta állapotban nem fordul elő a természetben? Feltehetőleg véletlenül állította elő egy ércből, anélkül, hogy tudomása lett volna róla.

Őrült kísérlet: hogyan viselkedik az acél és a volfrám prés alatt? Kiderül a videóból: