promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Felnyitották Jézus igazi sírját, meglepő látvány tárult a kutatók szeme elé

Felnyitották Jézus igazi sírját, meglepő látvány tárult a kutatók szeme elé

Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

Mikor leemelték Jézus sírjáról a márványlapot, a kutatók nem akartak hinni a szemüknek.​

Amióta a Bibliában leírták, hogy a megfeszített Jézus Krisztust Jeruzsálem közelében egy falba vájt, polcszerű nyughelyen helyezték el, ahol harmadnapon feltámadt, azóta fűti az emberiséget a kíváncsiság, hogy hol is lehet a Megváltó igazi sírja. Ezzel kapcsolatban nagyon sokat vitáztak az emberek: egyesek szerint Jézust a jeruzsálemi sírkertben temették el, mások szerint a Szent Sír-templomot arra a helyre építették, ahol annak idején Krisztust keresztre feszítették, és itt is támadt fel.

Utóbbi teória azonban a Bibliában olvasottak szerint nem állná meg a helyét, éppen ezért többen vallják azt, hogy Jézus sírja az Olajfák hegyének déli részében található zsidó temetőben lehet; az Arimathiai Józsefről elnevezett kertet 1867-ben fedezték fel, és a mai napig igen népszerű zarándokhely a protestánsok körében - főként azért, mert sokan úgy vélik, valahol ott temethették el az Isten Fiát.

Azonban kutatók néhány éve felnyitották Jézus igazi sírját a jeruzsálemi Szent Sír-templomban, és igen meglepő látvány tárult a szemük elé, amint leemelték a márványlapot.

Magát a templomot Nagy Konstantin császár uralkodása alatt kezdték el építeni 326-ban, de állítólag már korábban is állt itt egy templom, amit Hadrianus állíttatott a 2. században, és ami a helyi keresztényeknek kiemelten fontos hely volt.

Ezt a helyet 1555-ben is megvizsgálták már, utána aztán 500 évig érintetlen maradt. 2015-ben végeztek a templomon egy nagyobb restaurálást, amire azért volt szükség, mert a szent sírt őrző épület állapota évtizedek óta aggodalomra adott okot; ugyanis 1927-ben egy földrengés eléggé tönkretette az épületet, ezért a '40-es években kapott néhány külső tartót, ami éppenséggel nem mutatott szépen.

2015-ben egy görög régész csapat végezte el a templom tanulmányozását, akik korábban az athéni Akropoliszt, és az isztambuli Hagia Sophiát is restaurálták. Fredrik Hiebert akkor azt nyilatkozta a National Geographic-nak, hogy mikor felnyitották Jézus igazi sírját a Szent Sír-templomban, meglepő látvány fogadta őket, ugyanis ahogy levették a márványlapot a tetejéről, nem akarták elhinni, hogy milyen jelentős mennyiségű töltőanyag van alatta.

Ez némileg megnehezítette, pontosabban meghosszabbította a sír feltárásának folyamatát; a kutatóknak persze az a célja, hogy minél alaposabban megvizsgálhassák Jézus Krisztus végső nyughelyét.