Nagyanyáink ilyen drasztikus módszerekkel szakították meg a terhességeket

A családtervezés egy új fogalom, a múlt század elején azt, hogy kinek hány gyermeke született és közülük hányan élték túl a gyermekkort, nagyban meghatározták a gazdasági, társadalmi körülmények. A hagyományos felfogás szerint a gyermekáldás az élet szükségszerű velejárója, minél több gyerek születik, annál jobb, de ez az 1900-as évek közepére valahogy mégis megváltozott.

Társadalomtudósok szerint a születéskorlátozás gyakorlattá fejlődése a magyar parasztságnál csak a múlt század második felétől vált gyakorivá. Nem tudni pontosan az okokat, de a magzatelhajtások legfontosabb indítéka a birtok osztódásának megakadályozása lehetett. (Kezdetben főleg a tehetősebb rétegnél vált gyakorivá, hogy csak egy vagy két gyermek született, a legkirívóbb példákat a Dél-Dunántúl községei szolgáltatták.) 

Régen a születéskorlátozás érdekében egyaránt folyamodtak mágikus, továbbá tapasztalati hátterű eljárásokhoz, de a veszedelmes, durva beavatkozásoktól sem riadtak vissza az asszonyok. 

Sok nő már a lakodalom idején bevetett néhány módszert, amelyek leginkább hiedelmeken alapultak és nem csak a születendő gyermekek számát, hanem a szülések időpontját is befolyásolni igyekeztek.

„Annyi ujjára üljün az új asszony a lakodalmi asztalnál, annyi kanál levest szedjen, ahány utódot akar”

– tartotta az elképzelés.

Drávagárdonyban például a menyasszony, ahány évig nem akart gyereket, annyi csomót tett az alsószoknyája kötőmadzagjára. Később pedig, ha már elégnek tartották a gyermekek számát, a szüléshez kapcsolódó, mágikus cselekvésekkel próbálták a további teherbeeséseket megakadályozni. 

Kézenfekvő megoldás volt, hogy a házaspárok nem bújtak össze többet, de egyes vidékeken hallgatólagosan elfogadott volt, hogy az örökös megszületését követően a módos gazda inkább szeretőt tartott, a törvénytelenül született gyerek ugyanis nem örökölhetett semmit.

A köhögéstől a kötőtűig sok mindennel próbálkoztak a nők, ha nem akartak gyereket.

Másfelé bevett szokás volt, hogy szeretkezést követően nyomkodással, erőlködéssel, köhögéssel igyekeztek a spermát eltávolítani a hüvelyükből az asszonyok. Valószínűleg a kötelező katonáskodás révén terjedt el a férfiak körében a megszakított közösülés módszerének ismerete, aminek már nagyobb eredménye volt, mint a szex utáni köhögésnek.

A már több gyermeket szült fiatalasszonyok nagy része, ha ismét állapotos lett, megpróbálkozott a kevésbé veszélyes módszerekkel: hirtelen nehezet emelt, ugrált le a padlásról, sokat szekerezett, amiről nem is gondolhatta senki, hogy ép magzatelhajtás zajlik.

Hőhatáson alapultak a gőzölések, füstölések, volt, hogy meleg kenyér helyére ültették az asszonyt. Az általánosan elterjedt forró fürdők hatását gyakran füvekkel fokozták, vagy mályvából készített tampont helyeztek a hüvelybe. 

A legnagyobb veszéllyel járó módszerek közül elterjedt volt az, amely során valamilyen szúró eszközzel (kihegyezett lúdtoll, orsó, bizonyos növények szárított gyökere, kötőtű) felnyúltak a méhbe, és felszakították a magzatburkot. 

Forrás: NÉPSZOKÁS, NÉPHIT, NÉPI VALLÁSOSSÁG