Élve temették el Nagy Sándort? Végre fény derült minden idők leghíresebb hamis haláldiagnózisának rejtélyére

Nagy Sándorral kapcsolatban a mai napig rengeteg legenda maradt fenn, ám ezek közül is a legérdekesebb éppen a halálával kapcsolatos. A történészek ugyanis úgy vélik, hogy minden idők egyik legnagyobb uralkodójának halála lehet a világtörténelem leghíresebb hamis haláldiagnózisa, amelyet valaha feljegyeztek.

Egy csupán történészek de orvosok által is osztott vélemény szerint ugyanis Nagy Sándor valójában nem halt meg, mielőtt eltemették, hanem egy neurológiai rendellenesség tette őt mozdulatlanná. Az uralkodót szerintük az úgynevezett Guillain–Barré-szindróma (GBS) bénította meg fizikailag, ám a tudata ép volt, ezért is történhetett meg, hogy a a hadvezért a feltételezések szerint élve temették el.

Egy szerzetes rábukkanhatott a makedón Nagy Sándor sírjára Egyiptomban – óriási szenzáció lenne

Olvass tovább...

Sőt a tudósok még ennél is tovább mentek, ugyanis azt állítják, hogy az emberek azon egyszerű oknál fogva nem vették észre a bomlás jeleit a testen, mert az uralkodó egész egyszerűen még nem halt meg.

Ezen felfedezés idejéig a halála kapcsán a legtöbb más elmélet a gyötrelmes lázra és hasi fájdalomra összpontosított, amelyektől a halála előtti napokban szenvedett, de a korabeli feljegyzésekből tudni lehet azt is, hogy az uralkodó testén betegsége során egyre jobban elhatalmasodott a bénulás, ám annak ellenére, hogy nagyon beteg volt, egészen haláláig teljes mértékben kontrollálni tudta a mentális képességeit.

A kutatók ezen felül úgy vélik, hogy a hadvezér gyógyíthatatlan betegségét bakteriális fertőzés okozta, amely akkoriban gyakori volt. A feltételezések szerint Nagy Sándor valószínűleg a súlyos szindróma (GBS) egy olyan változatát kapta el, amelynek következtében lebénult anélkül, hogy a fizikai változás zavart okozott volna az agyában, vagy eszméletvesztést eredményezett volna.

A betegség ellenben egyre nagyobb bénuláshoz vezetett, ami miatt a hadvezér szervezet fokozatosan leállt, s míg egyre kevesebb oxigénhez jutott szinte észrevehetetlenné vált a légzése. Ennek pedig a Dívány cikke szerint azért is van nagy jelentősége, mert az ókorban az orvosok a légzés meglétére vagy hiányára támaszkodtak, nem pedig a pulzust vizsgálták annak meghatározásához, hogy egy beteg él vagy meghalt.