promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
20 millió forintot is érhet ez a régi okostelefon: rengeteg magyarnál ott lapulhat
Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Érdemes előre látónak lenni, ki tudja mikor ugrik meg így egy régi tárgy ára?

A Pénzcentrum szúrt ki egy érdekes lehetőséget a Sotheby's aukciós háznál, ahol egy első generációs iPhone 4GB-os készülék, egy iPhone Bluetooth Headset és egy 160 GB-os, hatodik generációs iPod Classic is szerepel. Az aukciós ház becslése szerint a teljes csomag értéke 40-60 ezer dollár lehet, ami ma mintegy 14-21 millió forintnak felel meg.

Az első generációs iPhone-t még 2007-ben mutatta be Steve Jobs a MacWorld konferenciát, és ő már akkor tudta azt, amit ma már mi is: a telefon újra feltalálása olyan technológiai forradalmat hozott, ami nem csak a mobiltechnológiát változtatta meg örökre, hanem az egész világot. Igaz, ennek vannak rendkívül negatív vetületei is. Így festett annak idején a nagy bejelentés, érdemes visszanézni:

A készülék a Projekt Purple 2 néven ismert projekt eredménye volt, amelynek során a legjobb mérnökök dolgoztak azon, hogy létrehozzanak egy olyan okostelefont, amely kiemelkedő felhasználói élményt nyújt, és bemutatja az Apple rendszereinek legjavát.

Az adott iPhone 4GB modell különösen ritka, mivel csak rövid ideig gyártották, szeptemberben pedig le is állították a termelését, mivel az 8 GB-os verziók népszerűbbek voltak. Ezért az ilyen állapotú, bontatlan csomagolású példányok még értékesebbek lehetnek a gyűjtők számára.

Az aukcióban szereplő két további termék, az iPhone Bluetooth Headset és az iPod Classic 160 GB is ugyanazon évben jelentek meg, és az Apple sikerének megalapozásában szintén jókora szerepet játszottak. Az egész csomag tehát nem csupán különleges gyűjtői darabokat kínál, hanem a vállalat történetének egy meghatározó időszakát is megidézi.

A becsült érték alapján ezek a ritka és ikonikus Apple-termékek komoly befektetést igényelnek a vásárló részéről, de a gyűjtők számára ezek a darabok egyfajta történelmi értéket hordoznak, és egyúttal emlékeztetnek az Apple egykori fejlődésére és sikereire - a cég ugyanis manapság már korántsem dobálja ki magából a forradalmi ötleteket, mint Steve Jobs idejében, amiért sok kritikát is kap az almás cég.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás