promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Egy elképesztően bizarr találmánynak hála beköszöntött a távszerelem kora

Egy elképesztően bizarr találmánynak hála beköszöntött a távszerelem kora

Borítókép:  Képünk illusztráció. Forrás: Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc

Egy új találmány révén a szerelem már nem ismer határokat, erre még Fenyő Miklós is elégedetten csettintene.

A szerelem sokak szerint az egyik legszebb emberi érzés. Amikor két lélek egymásra talál, szó szerint megszűnik számukra a világ és nincsenek olyan akadályok, amelyek közéjük állhatnának. Kivéve persze a nagy távolságot, mert sajnos a távkapcsolat, ahogy a filmekben is láthatjuk, ritkán működik jól. Egy hihetetlenül bizarr találmány révén most ezt a problémát próbálják orvosolni.

Lassan már hozzászokhattunk, hogy a technológiailag szuperfejlett ázsiai országok mindig előrukkolnak valami hihetetlenül modern, vagy éppen észvesztően furcsa új kütyüvel, vagy technológiával. Amit most mutatott be egy kínai egyetemen alapított startup cég, arra nehéz szavakat találni.  

A Guardian írása szerint az egyetemistákból álló csapat arra próbált megoldást találni, hogy áthidalják a távkapcsolatok legnagyobb hátrányát, a szerelmesek közötti fizikai kapcsolat hiányát. Szerintük az intimitás legfőbb forrása a csókolózás, ezért a távcsók kidolgozásának szentelték minden idejüket és kreativitásukat. Kitartó munkájukat hamarosan siker koronázta, amikor valamelyikük agyából kipattant a világmegváltó gondolat: alkossanak egy csókrobotot, amely képes közvetíteni a szerelemes között azok meghitt csókjait.

A telefonra szerelhető, szilikonból készült „csókrobot” érzékeli felhasználója ajkainak mozgását, ezt pedig jelekké alakítva továbbítja azt a másik fél hasonló eszközének, ami visszaalakítva a kapott jelet, átélhetővé teszi a csókot. A minél valósághűbb hatás érdekében a gumiszáj még cuppogó hangokat is kiad, valamint felmelegszik használat közben.

Alkotói komoly reményeket fűznek a több színben elérhető távcsók eszközhöz, azonban nagy kérdés, hogy tényleg erre lenne szükségünk? Az biztos, hogy sokakat felvidítana egy, éppen a telefonjára szerelt gumiszájjal lelkesen csókolózó ember látványa, bár ez a műsor inkább tűnik komikusnak, mintsem romantikusnak. Egy biztos, Fenyő Miklós és a Hungária nem erre gondolt a Csókkirály című legendás daluk elkészítésekor.