Döbbenetes magyarázat áll a maják rejtélye mögött, hosszú ideig nem tudtak rájönni

Ma már számtalan falazási technika létezik, a hagyományos vakolattól a vájogig, de régen sem járt gyerekcipőben az építőipar ilyen területen. Gondoljunk csak bele: milyen erős falakat építettek régen is, hiszen többségük még ma is áll, több ezer évvel később.

Az őskori vakolatok készítéséhez különböző anyagokat használtak, attól függően, hogy az adott területen milyen nyersanyagok voltak elérhetőek. Például a későbbi időszakokban az agyag és a mész voltak a legelterjedtebb anyagok.

Az agyagvakolatot általában az agyagból, homokból és növényi szálakból állították elő. Az agyagot általában előzetesen áztatták és finomították, majd hozzáadták a homokot és a növényi szálakat, hogy ezzel növeljék az anyag tapadósságát és tartósságát. Ezután a vakolatot felvitték a falra, majd simára simították. A mészvakolatot általában mész, homok és víz keverékéből készítették. Az anyagot felvitték a falra, majd ezt is simára simították és száradni hagyták. A mészvakolat a falra történő felvitel után keményedik meg, és tartós, sima felületet eredményez.

Az őskori lakóhelyek vakolatának készítéséhez használt anyagok és módszerek eltérőek voltak kultúrától és földrajzi helyzettől függően.

Az őskori maják pl. a vakoláshoz készítették a mészhabarcsot, amihez kalcium-oxidot (vagy más néven mészkövet) és vizet kevertek össze. A habarcsnak a szilárdsága és tapadása javítása érdekében hozzáadhattak egyéb anyagokat is, mint például agyagot, kavicsot vagy homokot. A maják gyakran használtak természetes pigmenteket, például vörös vagy fekete agyagot is, hogy színezett vakolatot készítsenek a falakra. A vakolatot később gyakran díszítették freskókkal vagy más művészeti alkotásokkal.

Kutatók is megerősítették az ókori maják által használt mészvakolat titkát. A mezoamerikaiak valószínűleg egy különleges összetevőt adtak ehhez az építőanyaghoz: fakéreg-kivonatokat. Ez pedig sokkal tartósabbá tette a mészvakolatukat, aminek ma is fontos alkalmazási területei lehetnek.

A csapat a hondurasi Copánban - amely Közép-Amerika spanyol gyarmatosítása előtt jelentős maja központ volt - helyi maja származású kőművesekkel dolgozott együtt, hogy megértsék, hogyan készült a vakolat. A megközelítés lényege, hogy a helyi fafajok, a Chukum és a Jiote kérgéből származó nedvet adnak hozzá, amikor a meszet vízzel keverik, ezt a folyamatot nevezik oltásnak.

A Kr. u. 540 és 850 között készült vakolatok és stukkók összehasonlító elemzése és a csapat által készített mai vakolatok erős hasonlóságot mutatnak. A nedvvel átitatott vakolatot a maja kőművesek valószínűleg a fokozott tartóssága, plaszticitása és vízállósága miatt használták.

A vakolatot, cementet és betont már az ókor óta használják, egyeseket már az őskor óta. Számos civilizáció használta és fejlesztette tovább ezeket a ma már mindenütt jelen lévő építőanyagokat, ám az őseink által használt pontos receptek nem mindig maradtak fenn érintetlenül, mint ebben az esetben.

Néha a régészeknek keményen meg kell dolgozniuk, hogy megértsék, hogyan készültek ezek az anyagok. Alig néhány hónappal ezelőtt a kutatók újrateremtették az ókori római forró keverési technikát a figyelemre méltóan tartós és öngyógyító betonhoz.

Ezeknek az anyagoknak van egy közös kritikus összetevőjük: a vízzel kevert mész. Az ókori civilizációk azt is felismerték, hogy szerves anyagot is keverhetnek, hogy a gipszet erősebbé tegyék - írja az IFL Science. 

„Tanulmányunk segít megmagyarázni a természetes szerves adalékanyagokat tartalmazó mészhabarcsok és vakolatok teljesítményének javulását, amelyet nemcsak az ősi maja kőművesek, hanem más ősi civilizációk is kifejlesztettek (pl. az ősi kínai ragadós rizsből készült mészhabarcsok)”

- írják a szerzők a tanulmányban.