promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Windowst használsz? Súlyos hibát szúrtak ki, és már most telepítened kell a frissítést
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A hackerek érzékeny adatokhoz juthatnak hozzá, ráadásul a Windows 11 és a Windows 10 felhasználói is veszélyben vannak.

Örülhet a Microsoft, mivel szépen terjedt a Windows 11, de még mindig van bőven olyan felhasználó, aki nem szívesen vált át a Windows 10-ről. Persze mindig ez szokott történni, hogy ha érkezik egy új operációs rendszer – a felhasználók többsége szeret kivárni. A végtelenségig persze ezt sem lehet majd húzni.

Jelen állapot szerint Windows 10 Home, Windows 10 Enterprise, Windows 10 Pro, Windows 10 Education és iOT Enterprise verziók 2025. október 14-ig kapják meg a szükséges frissítéseket, vagyis addig lesznek támogatva, onnantól pedig érdemes átállni a Windows 11-re, ha biztonságban szeretnénk tudni az adatainkat.

Persze a Windows felhasználói úgy is veszélybe kerülhetnek, ha Microsoft alkalmazottai nem szúrnak ki valami olyan hibát, amit a hackerek ki tudnak használni. Chris Blume szoftvermérnök most fel is fedezett egy sérülékeny pontot, és hálával is tartozhat ezért neki a cég, mivel már régóta nyugdíjba vonult.

A Bleeping Computer kiemelten foglalkozott a Microsoft által kiadott vészhelyzeti biztonsági frissítéssel. Az Acropalypse elnevezésű biztonsági rés lényege az, hogy a képszerkesztők nem távolítják el megfelelően a levágott képadatokat az eredeti fájl felülírásakor. A probléma a Windows 11 és a Windows 10 képmetszőjét is érinti.

Például, ha képernyőképet készítünk, és kivágjuk az érzékeny információkat, például egy számlaszámot, akkor ésszerű lenne, hogy a kivágott adatokat eltűnnek a kép mentésekor. A hiba miatt azonban a hackerek ezeket vissza tudják állítani, ami roppant veszélyes lehet.

„A Windows 10 Snip & Sketch és a Windows 11 Snipping Tool programhoz biztonsági frissítést adtunk ki CVE-2023-28303 néven. Javasoljuk az ügyfeleknek, hogy ezt minél hamarabb telepítsék”

- mondta a Microsoft a BleepingComputernek.

A biztonsági frissítések telepítéséhez nyissuk meg a Microsoft Store-t, és lépjünk a Könyvtár, majd  Frissítések beszerzése menüpontra, így a Windows Snipping Tool legújabb verziója automatikusan települ majd.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás