promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zavarba ejtő dolgot találtak az egyiptomi nagypiramis közepén, a tudósok is megrökönyültek
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az elmúlt időszakban ismét nagy felfedezések láttak napvilágot Egyptomban.

Nem is olyan régen az egyiptomi nagypiramis, Hufu piramisa kapcsán óriási felfedezésről számoltak be a tudósok és szakértők, ugyanis titkos járatokat fedeztek fel az építmény belsejében. De nem csak ez volt a nagy bejelentés, hanem az is, hogy ezeket meg is vizsgálták egy robot segítségével, és arra a következtetésre jutottak, hogy megeshet, meg fogják találni a fáraó sírkamráját is, ahol végre az uralkodó maradványai is meglesznek. A feltételezések szerint ugyanis több sírkamra is épülhetett a piramisban, és ezek közül az egyikben ott lehet a fáraó is. 

A titkos kamrák építésének amúgy a szakemebrek egyfajta súlykiegyenlítő hatást tulajdonítanak.  A feltételezések szerint az lehetett a funkciója ennek a titkos és rejtélyes folyosónak, hogy eloszlassa a piramis súlyát. Az átjárót amúgy egy zseniális technológiával, a müográfiával fedezték fel a szakemberek még korábban. 

Ám van még egy nagyon rejtélyes dolog a piramisban, amelyre sokszor úgy is utalnak, mint a nagy üresség, amely egy 30 méter hosszú nagy tér. A kutatók nem is úgy hivítkoznak rá, mint egy kamra, mivel nem tudják, hogy mi lehet az. Ez lehet az építmény egyik legnagyobb rejtélye, és bizony megeshet, hogy sokkal közelebb vezethet minket az ókori egyiptomiakhoz, ha sikerülne reájönni a rendeltetésére.

Lehet, hogy kamráól van szó, de az is lehet, hogy valamifeél építési anomáliáról. egyenlőre nem tudni, a feltárása pedig nagyon nehézkés, a most felnyitott titkos átjáró viszont az első lépés afelé, hogy fény derüljön a piramis egyik legnagyobb rejtélyére, amely a tudományos világot zavarba ejti. Azt már korábban kizárták amúgy a szakemberek, hogy a "Nagy Üresség" egy tehermentesítő kamra lehetne.

(via The National News)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás