promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bizarr rejtély fogadta a régészeket egy 2000 éves sírhely feltárásakor, magát a gonoszt temették el?
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Bárkit is temettek el rejtélyes módon nagyjából 2000 éve, senki se akarta, hogy véletlenül is elhagyja a sírhelyét.

Egészen hihetetlen felfedezést tettek nemrég Törökországban, ugyanis találtak egy nagyjából 2000 éves sírhelyet. Az archeológusok hosszas mérlegelés után végül úgy döntöttek, hogy feltárják, hogy így megismerjék a tartalmát, de arra senki se számított, hogy olyasmire lelnek, amire eddig talán még sosem volt példa – sőt, mondhatni bizarr dolgot rejtett a több ezer éve lezárt kamra.

A sírhely egy olyan férfi holttestét rejtette, akit nagyjából 2000 éve elégettek, majd eltemettek, ráadásul ugyanazon a helyen, ami akkoriban nagyon szokatlan volt – de nem ez volt a legfélelmetesebb dolog, ami feltűnt a régészeknek.

24 darab, precízen elhelyezett tégla, és egy réteg vakolat fedte a holttestet, ami köré elhasznált, ferde szögeket szórtak – ez pedig arra utal, hogy akkoriban nagyon-nagyon féltek a férfitől az emberek.

Az archeológusok tipikus temetkezési tárgyakat is találtak a kamrában, így volt benne étel, pénz, üvegtárgyak és kosarak is, vagyis olyan ember helyezte őt végső nyugalomra, aki közel állt hozzá – valószínűleg az utódja, aki meg akarta adni a tiszteletet.

A régészek szerint annak idején azért zárták le ennyiszer ezt a sírhelyet, mert nem szerették volna, hogy a halott kijusson, meg akarták magukat védeni tőle – vagyis valószínűleg tényleg nagyon féltek tőle az emberek, gonosznak tarthatták, ezért is égették el ott, ahol végső nyugalomra helyezték.

Egyelőre még nem sikerült megfejteni a rejtélyt, hogy kit is rejt a titokzatos sír, de az biztos, hogy a régészek olyan dologra bukkantak, ami több, mint hátborzongató – itt lehet megnézni:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás