promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A Hold egy mesterséges űrhajó, amit földönkívüliek hagytak itt?

A Hold egy mesterséges űrhajó, amit földönkívüliek hagytak itt?

Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc

A csillagászok számára is kíméletlen fejtörést okoz a Hold eredete, ennek a már-már sci-fi témának próbált utána Paxel, aki igencsak népszerű videósnak számít a legnépszerűbb platformon, a Youtube-on. 

Nem állítjuk, hogy Paxel megközelítése túlontúl tudományos lenne, lévén azon túl, hogy számba vette az ésszerű lehetőségeket is a Hold keletkezésével kapcsolatban, már videója címével is inkább a rejtélyekre fogékonyaknak gyártott tartalmat. Ugyanis a videóst nem kevesebb, mint 253 ezren követik a Youtube-on, míg egyes mostanság feltöltött anyagainak nézettsége meghaladja a 200-300 ezret is. Ez pedig egy erős bázist takar, akik szívesen veszik a youtuber infóit, félinformációit. 

Tény, hogy a Hold már évezredek, de inkább évmilliók óta foglalkoztatja mind az embert, mind az elődeit, ám komolyabb haladást csak az elmúlt emberöltők alatt sikerült elérni a származásával kapcsolatban. Örökös égi kísérőnk előbb a fejlődő optikák feltalálásával, majd a NASA holdi látogatásai alkalmával került közelebb a tudomány számára. Egészen addig csak a különböző, Földről elvégzett számítások és mérések adtak táptalajt a több-kevesebb tényre alapuló feltételezésnek, megállapításnak.

A jelenlegi ismereteink szerint a legvalószínűbb, hogy a Hold tulajdonképpen bolygónk gyermeke, amely több, mint négy milliárd éve szakadt ki "édesanyjából" egy katasztrófális ütközést követően.

Ennek bizonyítékát a Hold-küldetések anyagelemzései szolgáltatják. Azt pedig már Charles Darwin fia, George is úgy tartotta az 1800-as években, hogy nem egy idevándorolt kisbolygó a Hold. 

Sok Hollywood-i filmalkotás is próbálta már megfejteni a titkot, és olykor igencsak tudományos-fantasztikus vagy horrorisztikus megközelítéssel próbálkoztak. Paxel a videójában szintén igyekszik minél inkább azokra a dolgokra megvilágítást helyezni, amelyek inkább fejvakargatásra adnak okot, lévén a tudósoknak még nem sikerült biztos választ adni egyes anomáliák, kráterek származásával kapcsolatban. A videós sajnálatos módon több találgatást és hoaxot is tényként kezel, ezzel jócskán lerontva képsorai hitelességét. Szó esik amerikai bombakísérletről a Holdon, illetve állítólagos NASA jelentésekről, amelyek korántsem nyertek hitelesítést. Igen, feljegyzések vannak lajstromba véve az elmúlt évszázadokból (lila köd a Hold előtt; barna, Hold-felszínt takaró test...), amelyek egyáltalán nem jelentenek feddhetetlen bizonyítást.

Paxel bemutat több torz és pixeles Hold-felvételt is, mintegy gyanú felett állva, bizonyítékot lobogtatva a NASA és az Egyesült Államok sötét, Hold-titkaival kapcsolatban. A legmókásabb, hogy a videós arra támaszkodik az űrhajó-elmélettel kapcsolatban, hogy azt az illetékesek még nem cáfolták meg. További kapaszkodónak tekinti, hogy a mért mágneses anomáliák, és a soká tartó holdrengések annak köszönhetőek, hogy a felszín egyfajta vasburok lehet, mint egy képzeletbeli űrhajó esetében. 

Paxel többször hivatkozik nálánál okosabbakra, illetve forrásokra, akik szerint túl sok a véletlen egybeesés a a Föld és a Hold helyzetét, illetve "együttélését" illetően. És természetesen elhangzik az örök kérdés is: Miért nem mentünk még vissza a Holdra? Lévén Gene Cernan parancsnok utolsó lépései, azaz 1972. decembere óta nem járt ember a hűséges kísérőnkön.