promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hátborzongató felfedezés: a Mikulás 1600 éves sírját találták meg?
Borítókép:  aleteia.org
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy törökországi templom padlója alatt fedezhették fel a Mikulás sírját. 

Biztonyára sokan tudjátok, hogy a Mikulás legendája Szent Miklós élettörténetéből kerekedett. Müra püspöke 300 környékén élt, a katolikus és a görögkeleti egyház szentje. Élete során rengeteg hányatott sorsú emberen segített: ő többek között a gyermekek, a diákok, a nehéz körülmények között élők, a kereskedők és a gyógyszerészek védőszentje is.

Tudósok úgy velik, hogy egy törökországi templom padlója alatt bukkanhatnak rá Szent Miklós sírjára. Régészek mindig is úgy gondolták, hogy Törökországban lehet a sírja Miklósnak, aki kb. 1600 évvel ezelőtt élt, és ez most úgy tűnik, bizonyosságot nyerhet.

Úgy tudni, a maradványait 700 évvel ezelőtt ellopták, azóta pedig rendkívül nehéznek bizonyult, hogy a sírja pontos helyét felleljék. 2017-ben azonban kiderült, hogy egy régi török bazilika alapjaira ráépítettek egy új templomot, ami maga alá temethette Szent Miklós végső nyughelyét. 

Felfedtek azonban olyan egyedi mintázatú az mozaikpadlót az új templomban, amely megegyezik az azelőtti stílusával. 

„A jelenlegi templom később készült el. A padló azonban egyértelműen korábbi időkre tehető, Szent Miklós idejéből származhat. Ez egy rendkívül fontos felfedezés. A régióban azonban sajnos emelkedik a vízszint, így több ízben is elöntötték az alsóbb szinteket az áradások. Amennyiben új kutatásokat folytatnánk a területen, nagy felfedezéseket tehetünk"

- nyilatkozta a Prof. Dr. Osman, az Antalyai Kulturális Örökségvédelmi Testület elnöke. 

Forrás: Unilad.com

Amennyiben a régészek folytatják a munkálatokat a közeljövőben, évszázadok után ismét előkerülhet Szent Miklós sírja. 

[[v]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás