promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Spar és a Tesco előkelő helyen végzett, a CBA viszont alaposan leszerepelt
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Érdekes kutatási eredmények láttak napvilágot.

Az élelmiszerboltok folyamatosan próbálják egymást túllicitálni: akciókkal és kedvezőbb árakkal, vagy bőségesebb termékválasztékkal. Volt, amikor a Lidl brutális módon nyomta le a Tescot, azt mi is megírtuk:

Viszont a világban már egyre fontosabbá válik a fenntarthatóság, a műanyagok kérdése. A Greenpeace pedig ennek kapcsán a napokban elkészített, majd nyilvánosságra is hozott egy kutatást, aminek köszönhetően megtudtuk, hogy melyik hazai boltok a legkárosabbak a környezetünkre. A jelentésben - amit a 24.hu szemlézett le először -, azonban szigorúan alkalmazták a pro és kontra érvelést.

Így megtudhattuk például azt, hogy egyes üzletláncoknak mi a jövőbeli stratégiája a műanyagcsökkentéssel kapcsolatban, de az is kiderül, hogy a

„SPAR üzleteiben kimagaslóan sok termék elérhető már újratölthetőként, az Auchanokban hálózati szinten megtalálható a visszaváltható ásványvizes italcsomagolás, a Tesco pedig az általuk termelt hulladék 82 százalékát újrahasznosították az előző évben."

Ebből is kiderül, hogy a Spar, a Tesco és az Auchan igen elől jár a fenntarthatóságban, míg a legkárosabb boltoknak a CBA, a COOP és a Reál lett titulálva. De hogy is jöhetett létre ez eredmény?

A Greenpeace weboldalára feltöltött kutatás kimutatja, hogy a szupermarketteket mely 7 szempont szerint vetették össze egymással:

1. Traszparencia, vagyis nyilvánosan megosztják-e a műanyagfelhasználással, hulladékkezeléssel kapcsolatos információkat. Itt az Auchan lett az első.

2. Stratégia, mérés és célok, amikben a Tesco jeleskedett a legjobban.

3. Visszaváltható italcsomagolás.

4. Csomagolásmentes gyümölcs-, és zöldség.

5. Egyszer használatos műanyag zacskók.

6. Újrahasznosítás.

7. Újratöltés.

Az utolsó három kategóriát toronymagasan a Spar nyerte meg, de a készítők egy táblázattal is szemléltetik az eredményeket:


forrás: Greenpeace

A zöld szervezet pedig nem tudja eléggé kihangsúlyozni azt, amit a Simon Gergely vegyianyag-szakértő is nyilatkozott,

„A Greenpeace azért indította a kutatást, mert a műanyag hulladék lassan ellep minket, egyre nagyobb károkat okozva a természetben és már megjelent az emberi szervezetben is. Mindenkinek joga van úgy vásárolni, hogy […] választhasson visszaváltható csomagolású termékeket."

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás