A honfoglaló magyarság jelentéktelen kis csoport lehetett, nem is róluk szólnak a középkori híradások?

A magyar nép történetének kezdeti időszakában meglehetősen sok a homályos folt. A hivatalos tudomány úgy gondolja, hogy a finnugor őshaza (és benne a magyarok őseié) az Urál hegységtől nyugatra, a Káma és a Belaja vagy az Oka folyók vidékén lehetett.

Az embertani vizsgálatok ugyanakkor inkább a kelet-európai és ázsiai sztyeppéket jelölik meg az őshaza helyeként, a bizonytalanságok és ellentmondások pedig nem véletlenek. Többnyire abból adódnak, hogy pár ezer éve még nem léteztek szigorú államhatárok, így a magyarság is feltehetőleg szétszórt csoportokban éldegélt a sztyeppéken.

Így könnyen előfordulhatott, hogy – például egy ellenséges támadás következtében – bizonyos törzsek nyugat felé vették az irányt (ők lehettek a honfoglalók), míg az éppen a távoli nyári szálláson tartózkodók megmaradtak azon a vidéken. A hagyomány szerint hét honfoglaló magyar törzs létezett, a szintén gyakran használt onogur elnevezés viszont tíz törzset jelent – ezen a téren is tapasztalható tehát némi keveredés.

„A keleten maradt magyarok 10‒13. századi történetét és főleg régészetét eddig nem kutatta senki, a hazai szakirodalomban ennek igénye fel sem vetődött, mert – gondolták sokan – amit Julianus baráttól tudunk, úgyis magyarázat mindenre. Pedig ha sikerülne megfogni a keleten maradt magyarok 10‒13. századi hagyatékát, abból sokkal biztosabban lehetne visszafejteni a helyi, 9‒8‒7. századi előzményeket is”

– mutatott rá a Válasz Online-nak Türk Attila, a PPKE Régészettudományi Intézetének tanszékvezetője. Több szakember is úgy véli, hogy eleinte nem az őshazától elszakadt későbbi honfoglalóink, hanem a keleten maradt magyarság játszott fontos szerepet a történelemben, róluk beszélnek a középkori források.

Így a kettős fejedelemség intézményét is félreértjük, nem a kende és a gyula vezették a honfoglalókat, hanem a keleten maradt magyarságnak volt egy Gyula nevű vezére, és az ő neve bukkant fel többször is a régi iratokban.

A 9–10. századi muszlim forrásokat is újfajta felfogásban kellene olvasni, hiszen a magyarságra vonatkozó összes információjukat eddig az etelközi őseinkre vonatkoztattuk, pedig könnyen lehet, hogy a keleten maradt magyarokkal voltak kapcsolatosak, hiszen őket ismerhették jobban a muszlim történetírók.

Különös az is, hogy miközben a magyar nyelv már feltehetőleg 3500 éve önállóvá vált, addig a hozzá tartozó nép csak 1200 évvel ezelőtt jelent meg a forrásokban, márpedig ezt a bő két évezredes lyukat is illene valamikor, valahogyan betömni.

[[c3]]

Olyan alapvető dolgokat sem tudunk, hogy a később magyar királyi családként szereplő Árpádok például melyik törzsünkből származtak. Hatan választották a hetediket, vagy heten egy nyolcadik törzsfőt? Ugyanilyen homályos a legendás turulunk eredete.

„A Turul az Árpádok jelképe. A turul török jövevényszó, de a török nyelvek nem használják mint szót, ornitológiai értelemben nincs ilyen madár. Személynévként viszont felbukkan a magyarban és a törökben is, ám utóbbinál csak és kizárólag az oguz népek körében, és így van ez a madárszimbolikával is – érdekes módon azonban az oguz madárszimbolikában a turul nincs benne. A figyelmünket ez mindenképp az oguzok irányába tereli. Ebből is látszik, hogy őstörténetünkben nincsenek végeredmények, fix pontok”

– olvasható a 24.hu összefoglaló cikkében is.