Nyolcadik honfoglaló törzs is létezett, a titokzatos fekete magyarokról azonban ma szinte semmit sem tudunk

A magyar honfoglalás pontos évét nem ismerjük, a történészek szerint Árpád népe valamikor a 9. század legvégén érkezett a Kárpát-medencébe. Az itt lévő népeket részben legyőzte, részben behódoltatta, beolvasztotta magába. László Gyula régész pedig úgy véli, hogy kettős honfoglalás történhetett, elődeink már a 670-es években beözönlő magyarságot találtak ezen a területen.

A honfoglaláshoz kapcsolódnak a hétvezér és a hét törzs kifejezések is, bár ezek nem feltétlenül pontosak. A törzs szó az akkori értelemben ugyanis inkább hadat jelentett, és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy még a nevüket is ismerjük.

Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár 950 körül írt, a birodalom kormányzásáról szóló művében említi meg, hogy törzseink a Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi neveket viselték, viszont már ő is említést tett egy nyolcadik honfoglaló törzsről, amelyről sokan hajlamosak ma is elfeledkezni.

A császár az általa csak türköknek nevezett magyarokról megjegyezte, hogy hajdan Kazáriához közel szereztek maguknak szálláshelyet (ezt hívjuk ma feltehetőleg Levédiának), ahol azonban csak három esztendeig tartózkodtak, utána pedig továbbálltak a Kárpát-medencébe.

Valószínűleg Etelközben csatlakozhatott hozzánk az a bizonyos nyolcadik törzs, a kabaroké, amely török eredetű lehet, és Árpádék egyfajta előőrsként használhatták. Valójában a nevüket is rosszul mondjuk ma már, mégpedig egy téves olvasat következtében. A szó közepén lévő β betűt ugyanis helytelenül értelmezték b-nek, az ugyanis v,

tehát a népnév helyesen: kavar.

Igazából a kabarok (használjuk most ezt a kavarok helyett) nem is egy, hanem három törzset alkottak, és a leírások szerint igen bátraknak mutatkoztak a harcokban. A csoportok nevét nem ismerjük, annyi viszont bizonyos, hogy mind a három egyetlen fejedelem (törzsfő) alá tartozott – olvashatjuk Tóth Sándor történésznél.

Érdekes, hogy miközben együtt éltek és együtt harcoltak, a magyarok elsajátították a kabarok kazár nyelvét, másrészt nehezen is ment volna a kooperáció. A kabar népnév már a 10. században eltűnt az írásokból, helyette viszont a 11. században felbukkant a „fekete magyar” elnevezés, ami talán őket jelölhette.

Tóth Sándor tanulmányából kiderül, hogy egy bizonyos Bruno augsburgi püspök a kárpát-medencei látogatása során kétféle országot talált itt. Fehér Magyarország mellett az úgynevezett Fekete Magyarországot, amelynek lakói sötét bőrűek voltak, mint az „etiópok”, és Szent István volt az, aki erővel térítette át őket a keresztény hitre.

Kik lehettek a titokzatos fekete magyarok? Talán maguk a kabarok, akik nem feltétlenül lehettek nálunk sötétebb bőrűek, a fekete-fehér összevetés ugyanis alá-fölérendeltségre is utalhatott. De az is lehet, hogy a lázadó Koppány és Gyula népére használták ezt a kifejezést, amely viszonylag hamar kikopott a használatból.