promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A NASA döbbenetes képződmény maradványait találta meg Afrika kellős közepén
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Senki sem gondolná, hogy mi volt hajdan abban a kihaltnak tűnő térségben.

Hét évezreddel ezelőtt Afrika még egészen más képet mutatott, mint manapság, nem volt az a sok helyen száraz és kietlen vidék, amilyennek napjainkban ismerjük. A kellős közepén például egy döbbenetesen nagy képződmény helyezkedett el, amely az egész kontinens akkori élővilágára kihatott.

A Csád-tó még ma is létezik Niger, Nigéria és Csád határterületén, de már korántsem olyan kiterjedésű, hogy az egész világot bámulatba ejtse. Valójában a globális felmelegedés egyik legnagyobb áldozatává vált, komoly mértékben összezsugorodott, bár a története során többször is előfordult, hogy szinte teljesen kiszáradt.

Őse a korai és középső holocén korban még olyan irdatlan méretű volt, hogy az angol szakirodalomban Mega-Csád-tónak nevezték el. Mintegy 400 ezer négyzetkilométert fedett le, vagyis négyszer akkorát, mint Magyarország területe, sőt a fénykorában kissé nagyobb volt a Kaszpi-tengernél is.

Napjainkban a tó egészen döbbenetesre zsugorodott össze, jobb időkben is csak 2500 négyzetkilométerre terjed ki a felszíne. A NASA műholdas felvételein azonban kivehetők az egykori megaképződmény partvonalai, amelyek a mai tótól keletre és északra húzódtak.

A Mega-Csád-tó azért alakulhatott ki, mert évezredekkel ezelőtt egészen másfajta csapadékviszonyok uralkodtak Közép-Afrikában. Amikor az európai felfedezők az 1820-as években rátaláltak, akkor már csak árnyéka volt hajdani önmagának, sőt a 20. század elejére a kiszáradás szélére jutott.

Ma sincs jó állapotban, mert a vízgyűjtő területén kevés csapadék hullik, illetve a vizét jelentős volumenben használják fel öntözésre. Örökre aligha fog eltűnni, remélhetőleg ismét túléli ezt a számára kedvezőtlen időszakot.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás