promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Valójában nem is egy hatalmas aszteroida miatt haltak ki a dinoszauruszok, hanem a Föld levegőjével voltak gondok? - Elgondolkodtató elmélet kezdett terjedni
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy Kent Hovind nevű férfi egészen meghökkentő dolgokat állít a dinoszauruszok kihalásával kapcsolatban.

Az általános tudományos vélekedés szerint sokáig a dinoszauruszok uralták a Földet, majd nagyjából 65,5 millió évvel ezelőtt egy aszteroida becsapódása miatt kihalt a jelentős részük, az emberiség pedig csupán pár száz éve tud a létezésükről. Rengeteg elmélet született az utóbbi évszázadokban azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi is okozhatta a dínók halálát, némelyik teória pedig már-már őrültségnek hangzik.

Kent Hovind egy mondhatni botrányos figura, de nem egyszer sikerült már elérnie, hogy az emberek megkérdőjelezzék az addig tényként kezelt dolgokat. Nemrég például elkezdett terjedni a neten egy régebbi videója, amiben a dinoszauruszok kihalásának egy lehetséges, és kifejezetten meglepő okáról beszél – mai fejjel pedig már nem is tűnik akkora badarságnak az általa ismertetett elmélet.

A teória szerint a dinoszauruszok nem a Földbe csapódó aszteroida miatt haltak ki, hanem azért, mert gyorsan lecsökkent a bolygónk légkörének oxigénszintje, a légzőszerveik pedig nem tudtak lépést tartani a változással, ezért meghaltak.

Kent Hovint azt hozta fel példának, hogy egy nagyjából 23 méter hosszú Apatosaurusnak akkora volt az orrlyuka, mint egy mai lónak, ez pedig arra utalhat, hogy tényleg jóval több volt az oxigén a légkörünkben, ezért a kisebb légzőnyílás is elég volt. Szerinte ezt az elméletet az is megerősíti, hogy az akkoriból megmaradt borostyánkövekben rekedt levegőbuborékok vizsgálata kimutatta, hogy a mostaninál valóban jóval magasabb oxigénszint volt jellemző a légkörre.

Persze, ha igaz is a teória, ez még akkor is csak egyetlen darabja lehet annak a sok-sok elemből álló kirakósnak, ami megadja a választ a dinoszauruszok kihalásának valós okaira.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás