promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rejtélyes tábla került elő, amelyen Szent István király és a fia neve olvasható, de fogalmunk sincs, milyen célt szolgálhatott
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Székesfehérváron őrzik az értékes és ritka leletet.

Szent István királynak és feleségének, Boldog Gizellának több fiúgyermeke is született, közülük azonban csak Imre herceg érte meg a felnőtt kort, így ő vált a magyar trón várományosává. A művelt, érzékeny, Gellért püspök által nevelt ifjú azonban 25–30 éves kora körül meghalt, ezáltal Istvánnak az utódlásra vonatkozó terve kútba esett.

Imre egyébként is „furcsa” volt, túlságosan is jámbor (egy olyan korban, amikor a pogányok még javában veszélyeztették volna a trónját), valamint szüzességet fogadott, vagyis nem követhette volna gyermeke az uralkodói sorban. 1083-ban az apjával, illetve Gellért püspökkel együtt avatták szentté.

Kevesen tudják, hogy Székesfehérváron őriznek egy emléktáblát, amelynek nemcsak a szövege, de már a története is rejtélyes. Annyi bizonyos, hogy Szent Imréhez fűződik, és hajdan talán a születési (esetleg elhalálozási) helyét jelölte.

A Buda környéki, sárgás márgából készített kőtáblán szépen metszett antikva betűkkel, latinul olvasható Szent István, Szent Imre, valamint egy bizonyos főtisztelendő atya neve (az utóbbi rész hiányos). Először a jezsuita történész Pray György adott róla hírt a 18. században, ám utána a tábla hosszú időre eltűnt, és az utókor már a létezésében sem hitt.

Aztán váratlanul előkerült, sőt egészen csodálatos módon. Szűcs György művészettörténész még az 1980-as években bukkant rá a székesfehérvári ciszterci templom mellett, mégpedig egy törmelékhalom tetején, kidobva.

Magához vette az érdekesnek tűnő leletet, és évtizedekig őrizte, aztán egy 2007-ben rendezett kiállítás kapcsán hirtelen rádöbbent, hogy mi is van a birtokában. A Szent Imre-emléktáblát így a széles nyilvánosság is megismerhette, és azóta is nagy becsben őrzik a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban.

A tábla nem Szent Imrével egyidős, hanem késő középkori faragvány. Talány Mátyás király idején készült az 1480-as években, azt viszont egyelőre nem tudjuk, pontosan hol volt, és mire is vonatkozott, talán a Szent Imre születésének helyét jelölő kápolna falát díszíthette a mai Városház tér keleti felén.

A tábla és a története ebben a videóban tekinthető meg:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás