promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tudósok óriási bejelentése az egész emberiség számára: megtalálhatták a földi élet forrását, egészen megdöbbentő az eredete
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem mindennapi felfedezés látott napvilágot.

Elképesztő az érdeklődés az űrkutatás iránt az elmúlt hónapokban, amely nagyban köszönhető a NASA két óriási projektjének, a Perseverance marsjáró küldetésének, illetve a James Webb űrtávcső képeinek, amelyek alapjában változtatják meg az emberiség űrről vallott elképzelésiet. Utóbbi pedig azért is elképesztő siker, hiszen nagyon gyorsan elképesztő látványos eredményekhez juthatunk általa.

Ebben a légkörben pedig már a többi nagy kutatásnak, szakértők által végzett vizsgálódásnak is nagyobb népszerűsége van, mint korábban. Most a HVG írta meg, hogy a tudósok egy japán űrszonda, a Hajabusza-2 által a Földre hozott mintákat elemezve jutottak elképesztő felfedezésre. A minták amúgy még 2020-ban érkeztek hozzánk.

A szonda a mintákat a Földtől körülbelül 300 millió kilométerre lévő aszteroidáról gyűjtötte be, most 2 év után pedig az elemzések sora után arra jutottak, hogy a Földre az élet forrását jelentő víz a Naprendszer peremén lévő aszteroidákról származhat, vagyis a Földre a kialakulásának kezdetén valószínűleg az aszteroidák lehettek azok, amelyek a vizet szállították.

Ez pedig nagyon szoros összefüggésben állhat azzal a felfedezéssel, amely szintén nemrégiben jelent meg, hogy az élet kialakulásához nélkülözhetetlen aminosavak is aszteroidákról érkezhettek bolygónkra. A kutatók azonban azt is hangsúlyozták, hogy nem az aszteoridák lehetnek ezen építőelemek egyetlen forrásai.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás