promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Végre Stonehenge alatt is vizsgálódni kezdtek, és rögtön döbbenetes leletre bukkantak
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A dél-angliai kőkör újabb titokkal szolgál a kutatók számára.

Stonehenge rejtélyét talán sohasem fogjuk megfejteni, bár a kutatók azt állítják, hogy minden felfedezéssel közelebb kerülnek a titok leleplezéséhez. A legutóbbi vizsgálatot követően pedig az „áttörés” szót használták arra, amire rábukkantak.

A jelenlegi elmélet szerint a dél-angliai kőkör ókori eredetű lehet, amelynek az építése Krisztus előtt 2100 körül fejeződött be. A megalitikus építmény druida szent hely éppúgy lehetett, mint a hajdan itt élt törzsek egységét jelképező emlékmű – a funkciójáról talán örökké folynak majd a viták.

A közelmúltban Stonehenge alatt végeztek alaposabb kutakodást, ami ritkaságnak számít, és rögtön nagyon érdekes leletekre bukkantak. Emberi maradványokra, amelyeknek a genetikai jellemzőit vizsgálva nem várt dologba botlottak a szakemberek.

Két személyt temettek a szerkezet alá, ami arra utal, hogy nem csupán kultikus helynek, vagy csillagvizsgálónak számíthatott a fantasztikus építmény, hanem kulturális és kereskedelmi csomópontnak, illetve temetkezési helynek is.

Az egyik eltemetett illető 20 év körüli lehetett, a másik nála idősebb, viszont a feje hiányzott. Ez kétségkívül rejtély, ugyanakkor a csontok alapos vizsgálatával sok mindent megtudhattak a két személyről, mert a maradványok számos információval képesek szolgálni például az elhunytak származási helyéről.

A fej nélküli, idősebb emberről kiderült, hogy Közép-Európából, a mai Németország területéről érkezett. A fiatalabb is eltöltött bizonyos időt ott, ő viszont kétségtelenül Stonehenge környékén született, ami csak fokozza a rejtélyt.

A kutatókat lenyűgözi, hogy az emberek már akkoriban is képesek voltak hatalmas távolságokat megtenni, akár többször is az életük során. Ha ez családi vagy kereskedelmi kapcsolatok miatt történt így, akkor elmondhatjuk, hogy sok ezer éve élt őseink ugyanolyan modern felfogással voltak a világról, mint mi magunk.

A két férfival ritka arany fémmunkákat is eltemettek, ami talán arra utalhat, hogy ékszerkészítésből éltek. A fiatal esetleg tanonc lehetett az idősebb mellett, bár ez több ezer évvel ezelőtt még ritkaságszámba ment volna. Mindez arra sem ad magyarázatot, hogy miért hiányzott az egyikőjük feje, ennek a csonkításnak aligha lehettek békés okai.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás