promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Sokkot kaptak a NASA-nál, UFO-k nyomait találták meg a Holdon

Sokkot kaptak a NASA-nál, UFO-k nyomait találták meg a Holdon

Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

A NASA tudósai között megfagyott a levegő, mikor ezt meglátták.

Újabb furcsa jelenségre lettek figyelmesek a NASA tudósai. A szakemberek most éppen a Holdon találtak olyan nyomokat, amelyek minden bizonnyal földönkívüliekhez köthetők. Az egyik Hold-felderítő kamerákkal foglalkozó szakember még 2021 végén rögzítette az égitest felszínén a dupla krátert, de a felvételt csak most hozta nyilvánosságra a NASA.

„A csillagászok tavaly év végén felfedeztek két egymás mellett helyezkedő krátert, amelyet egy rakétatest hagyhatott maga után”

- írta a beszámolójában Mark Robinson, a NASA tudósa.

Az alábbi fotón tisztán látszik, hogy két kráter található szorosan egymás mellett. A NASA szakemberei a jelenség méretéből ki tudták számolni a rakéta nagyságát, továbbá a működésbe lépésének helyét és idejét. Azonban nem találtak olyat a dokumentációk között, amit összefüggésbe hozhatnának azzal a rakétával, ami a dupla krátert okozta.

(Fotó: NASA)

Több se kellett az internet népének: sokan azt gondolják, hogy ha a NASA sem tud értelmes magyarázattal szolgálni erre a jelenségre, akkor minden bizonnyal az UFO-k hagytak nyomot maguk után, mikor tanulmányozták a Hold felszínét, és tisztes távolságból megfigyelték a Földet.

Persze több tudós is szemügyre vette a krátert és utánanéztek, milyen rakéta okozhatta ezt: egyesek szerint egy 2014-es küldetésben használt kínai rakéta hagyhatta ott ezeket a nyomokat.