promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Van egy ősi erőd Szibériában, amely valójában nem is létezhetne – óriási titkot őriz
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A szigeten álló erősség a régészeknek is feladja a leckét.

Szibéria nem az a hely, ahová a legtöbb ember könnyen el tud jutni, ezért mindig érdekesek az Oroszország Urálon túli részéről érkező hírek. Például arról az erődről, amely egy titokzatos szigeten található, és régóta elbűvöli a szakembereket.

A romjaiban is gyönyörű Por-Bazsin egy tóban lévő szigeten áll, és agyagépítményt jelent magyarul a neve. A régészek szerint még a 8. században emelték az ujgurok, és palotaként funkcionálhatott.

A ma már Kína nyugati részén élő nép első állama, az Ujgur Kaganátus létrejötte is erre az időszakra datálható, de nem sokáig állt fenn, mivel a kirgizek 840-ben leigázták. Pechjük volt, hogy a terület a selyemút mentén feküdt, így sokan vetettek rá szemet.

Por-Bazsin tehát palotaként jött létre, később viszont manicheus kolostorként működött, végül pedig földrengések és tűzvészek következtében pusztult el. A szibériai szigetet lényegében teljesen kitöltő, kelet-nyugati tájolású egykori építménynek szinte már csak az alapja van meg.

Mivel az Isten háta mögött fekszik, nem meglepő, hogy csak a 18. században került sor a modern kori felfedezésére. Komolyabb régészeti feltárása pedig a második világháború után indult meg, és lényegében mind a mai napig folyamatban van.

2007-ben a romokat Putyin elnök is meglátogatta Albert monacói herceg társaságában, és mindketten elhűltek az ott látottaktól. Újabban az is felmerült, hogy a hely nemcsak palota-erőd volt, hanem rituális célokat is szolgált.

Por-Bazsin különlegessége, hogy az alapjául szolgáló sziget talaja fagyott. Nyilván a hideg is hozzájárulhatott, hogy az építmény a századok alatt romossá vált, az viszont nagy titka a helynek, hogy miért nem volt fűtési rendszere, amikor az embereknek mostoha körülményeket kellett elviselniük benne.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás