promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Óriási bejelentést tett a NASA a földönkívüliekkel kapcsolatban, nagyon sokan várták már ezt a hírt
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A NASA nagy elhatározást tett.

Az űr és az űrutazás után megélénkülő figyelemben nagy szerepe van annak is, hogy a NASA egy elképesztően izgalmas projektet hajt végre a Marson, a vörös bolygón, ahonnan többek között az óriási népszerűségre szert tevő Perseverance marsjáró is rengeteg fontos információt küld a Földre. Amelyeket az összeesküvés-elméletek "szakértői" sokszor bizony fel is használnak elméleteik népszerűsítésére, megalapozására.

Ilyen volt például a korábbi "marsi kapu" feltételezett megtalálása, egyes teoretikusok azzal jöttek elő, hogy valószínű ezen keresztül jöttek a földönkívüliek a mi bolygónkra.

Sok tudós és szakértő erre rácáfolt, de a teória ettől függetlenül önálló életre kelt az online terekben. Ha nem is erre válaszul, de az Amerikai Űrkutatási Hivatal, vagyis a NASA most bejelentette, hogy minden tudásukat és szakértelmüket bevetve segítséget nyújtanak az amerikai kormányzatnak az azonosítatlan repülő jelenségek felderítésében.

Ez azért is fontos bejelenetés és nagy mérföldkő, mivel a NASA korábban elzárkózott az együttműködéstől.

A döntésben az is közrejátszik, hogy 54 év után újra az amerikai kongresszus újra meghallgatást tartott az ufóészlelések nemzetbiztonsági kockázatairól. A téma azután kezdett bepörögni úja, hogy az utóbbi években az amerikai katonák egyre több megmagyarázhatatlan égi jelenséggel találkoztak gyakorlataik során.

A DailyMail most többek között arról is ír, hogy a fura jelenségek tanulmányozásába bevonnak a NASA által az űrben készített felvételeket is, amelyeken hasonlóan megmagyarázhatatlan objektumok szerepelhetnek.

Íme a leghíresebb UFO-videó, amelyet a Pentagon közzétett az elmúlt évekből:

(via Híradó)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás