promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Felszívódott egy teljes brit település, csak egy rejtélyes szó maradt utánuk
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A bő száz ember sorsa máig ismeretlen, és talán örökre homályban marad.

Amerika történetének egyik homályos foltja a Roanoke nevű szigeten letelepedett brit kolónia rejtélyes, sötét históriája. Az 1580-as években az Európából érkezett telepesek több alkalommal is megpróbálták megvetni lábukat az Újvilágban, ám ez nem ment minden zökkenő nélkül.

1585-ben elszánt és lelkes brit telepesek érkeztek, hogy új otthonra találjanak a 13 kilométer hosszú és 3 kilométer széles Roanoke szigeten. Hamar összetűzésbe keveredtek a helyi indiánokkal, de eleinte úgy tűnt, hogy nem lesz feloldhatatlan nézeteltérés közöttük. Mindezzel együtt a sziget lassan kiürült, és 1587-ben már a második telepeshullám (bő száz angol és walesi) kötött ki az aprócska földdarabon.

John White kormányzó aztán visszatért Angliába, hogy erősítést és élelmet hozzon, ám amikor 1590 nyarán visszatért, a szigeten már senkit sem talált – olvasható a Múlt-kor.hu összefoglalójában is.

Az első gondolata az volt, hogy alighanem az indiánok kaszabolták le a szerencsétlen briteket, erre viszont nem találtak meggyőző bizonyítékot. Az egyik fába ugyan bele volt vésve a „Croatoan” felirat (vagyis a közeli Hatteras-sziget eredeti neve), ugyanakkor a házakat rendezetten bontották le, így White-nak fogalma sem volt róla, mi történhetett.

A Croatoan Régészeti Társaság a közelmúltban olyan bizonyítékokat talált, amelyek új megvilágításba helyezik a hajdani kolónia sorsát. Véleményük szerint a férfiak, nők és gyermekek nem vesztek el nyomtalanul, hanem világos üzenetet hagytak maguk után.

Az indiánok barátságosan viselkedtek velük, és átvitték őket az említett Hatteras-szigetre, ezért hagyták maguk után a Croatoan nevet. Bár White és társai ott nem akadtak a nyomukra, mindez csupán azért történt, mert a rossz idő miatt kénytelenek voltak hamar felhagyni a keresésükkel.

A kutató és író Scott Dawson – aki maga is a Hatteras-szigeten él – régészeti leletekkel tudja bizonyítani, hogy nem történt szörnyű mészárlás a 16. század végén, sokkal inkább egy csendes átköltözés.

Mások szerint viszont az európai használati tárgyak semmit sem igazolnak, azokat az indiánok kereskedőktől is beszerezhették. A több mint 100 brit telepes befogadása pedig aránytalanul nagy terhet rótt volna az őslakosokra, ezért is nehezen elképzelhető, hogy azok tényleg náluk kötöttek ki, és idővel beléjük olvadtak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás