promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Messengert használsz? Brutális újítás jött, amelyet sokan gyűlölni fognak, sokan pedig imádni
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Lebuksz vagy éppen előtted buknak majd le.

Sok új funkcióval bővült a Facebook üzenetküldője, a Messenger. Az újítások között kapott helyet az is, hogy már jelzi az app, ha valaki az üzenetedről képernyőfotót készít a telefonjával. Ez pedig bármennyire is rosszul esik majd sokaknak, akik előszeretettel készítenek a másik üzeneteiről fotókat, épp azért hozták be, hogy megnehezítsék az adatainkkal való visszaéléseket.

Az újítást maga a cég vezetője, Mark Zuckerberg mutatta be egy feleségével történő beszélgetés során. Egyszerűen kapunk majd egy üzenetet, ha a beszélgetőpartnerünk megörökíti, elcsípi majd a beszélgetésünket. Így pedig tudni fogjuk, hogy mi az, amit a másik elment a csevegésünkből.

De igaz lesz ez fordítva is, ha mi készítünk képernyőfotót a beszélgetésről, akkor a beszélgetőpartnerünk kap majd egy kis üzenetet a Messengerben, hogy elkészült egy képernyőfotó. A fejlesztés azonban azt már nem teszi lehetővé, hogy töröltessük is ezt a képet, mondjuk a másik telefonjából.

Ez csak egy jelzés, hogy mindenki tudhasson a képernyőfotók létezéséről.

Ám ez az újítás csak az úgynevezett „Eltűnő üzeneteknél” (Vanish mode) elérhető, amelyet a user tud előhozni suhintással. A normál beszélgetésnél továbbra sem jelzik a usereknek, hogy készült-e képernyőfotó a beszélgetésekről.

Az „Eltűnő üzeneteket” így tudod előhozni a beszélgetésekben:

(via HVG)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás