promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A világ legmagasabb épülete egy aszteroidáról fog a földre lógni – fejjel lefelé
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A 32 kilométeres toronyban irodák és lakások kapnának helyet, gigantikus négyzetméteráron.

Az építészetben ma már nincsenek határok, a felhasználható ezerféle anyag és az alkalmazott technológiák révén a legmerészebb álmok is megvalósíthatók. A Clouds építésziroda őrültségére azonban alig találni szavakat.

A New York-i cég szakemberei a világ legmagasabb felhőkarcolóját akarják megvalósítani, amivel még nem is lenne gond. Az épület azonban nem a földfelszínre lenne alapozva, hanem lényegében az égből lógna alá.

Fotó: Profimedia

Mindezt egy befogott aszteroida segítségével akarják elérni, ebből nyúlna lefelé a felhőkarcoló (vagy inkább „talajkarcoló”), miközben az alapzatául szolgáló űrobjektum a Földdel együtt forogna.

Az Analemma Tower nevű építmény a fantáziarajzok szerint nem is annyira nehezen elképzelhető, bár az aszteroida befogásának módszere egyelőre ismeretlen, sőt alighanem kivitelezhetetlen.

Az űrkőzet nagyjából 50 ezer kilométerre helyezkedne el a földfelszíntől, az aljáról lelógatott felhőkarcoló pedig mindennap körbeszáguldaná a bolygót. Valamilyen módon néhány nagyobb városban megállítanák, de a végcélja minden esetben New York lenne.

Az Analemma Tower maga 32 kilométer magas lenne, és napelemekkel felszerelve önfenntartó módon működne, irodáknak és lakásoknak helyet adva. Az űrhöz közel az alacsonyabb légnyomás jelentene nagy kihívást, a talajhoz közeli végén pedig az, hogyan viselje el a madarak és a különféle objektumok esetleges becsapódásait.

Az ötlet nyilván elképesztő és lelkesítő, ám a mi életünkben sajnos aligha valósulhat meg. Annyiból mindenesetre észszerű az elgondolás, hogy egy ilyen gigantikus és egyedi torony ultramagas négyzetméterárakkal kalkulálhatna, vagyis nyereséges lehetne a megalkotása.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás