promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A második világháború óta nem volt Japánnak repülőgép-hordozója, de most már van!
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az Egyesült Államok segítségével épített Izumo a Csendes-óceánon fog szolgálni.

Némileg meglepő, de logikus tény, hogy Japán a második világháború óta nem rendelkezett repülőgép-hordozó hajóval. A vesztes hatalmak közé tartozott, így a szigetországi hadseregre is a leszerelés várt, idén azonban változott a helyzet ezen a téren.

Japán 76 év után ismét repülőgép-hordozót bocsáthatott tengerre. Ironikus módon mindez annak az Egyesült Államoknak volt köszönhető, amely a második világháborúban a legtöbb hajójukat süllyesztette el.

A szigetország legújabb büszkesége az Izumo nevet kapta. A tervek szerint 2030-ra legalább még egy hordozót szolgálatba fognak állítani, szintén amerikai segítséggel. A ma már szövetséges hatalmak úgy érezhetik, hogy a kínai, illetve orosz befolyás növekedését csak így tudják ellensúlyozni a Csendes-óceán térségében.

Pedig annak idején Japán az elsők között volt, akik a haditengerészetet légierővel egészítették ki. Aztán a flottája jórészt elpusztult a harcokban, illetve felszámolták, így egyetlen repülőgép-hordozója sem maradt.

Az első friss repülésre október elején került sor a Csendes-óceánon. Két amerikai F-35B vadászgép szállt fel az Iwakuni támaszpontról, majd megtankolták őket a levegőben, végül pedig az Izumo fedélzetén hajtottak végre sikeres leszállást.

A vadászrepülők függőleges leszállást végeztek, mint a helikopterek, majd pár másodpercnyi kölcsönös üdvözlés után fel is szálltak a japán hajóról. Minderről egy videót is közzétettek a Twitteren.

A japán császári haditengerészet építette a világ legelső repülőgép-hordozó anyahajóját, a Hosho 1922-ben állt csatasorba. Ez már kifejezetten harci gépek számára készült, míg a többi nagyhatalom kezdetben másfajta vízi szállítójárműveket alakított át erre a célra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás