promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem várt dolog érkezett az égből egy magyar család kertjébe - több százezer forint kár keletkezett
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Boeing repülőgép alkatrésze rázuhant a kertben parkoló kocsira.

Sajnos sok minden hullhat az égből, amire abszolút nincsen felkészülve az ember. Múltkor történt egy vicces sztori, amikor egy, az angliai Windsorban élő férfi a nyakába kapta egy repülőgép vécétartályának tartalmát. Ezt általában landolás után ürítik ki, de semmiképpen sem lakott terület felett.

Most Magyarországon is egy érdekes dolog történt, mert Biatorbágyon az egyik repülőgép alkatrésze ráesett egy családi ház kertjében parkoló autóra.

A tulajdonos csak hosszas nyomozás után tudta kideríteni, hogy egy repülőgép alkatrésze landolt náluk. A parkoló autón körülbelül 300 ezer forintos kár keletkezett. A biztonsági kamerák felvételei alapján vissza tudták nézni, hogy az eset október 21-én, 18 óra 41 perckor történt.

A nyomozásban Veres Viktor fotóriporter segített a tulajdonosnak. Ő magát amatőr repülési szakértőnek mondja, és évtizedek óta tanulmányozza a különböző repülőgépek alkatrészeit. A légtéri adatok alapján jutottak arra, hogy ebben az időben két repülőgép is járhatott a biatorbágyi ház felett.

„A matrica és a méret alapján – mivel összeragasztgattuk – azért jó eséllyel úgy tűnik, hogy ez egy Boeing 737-es alsó villanólámpája”

- mesélte az amatőr szakértő a Fókusznak.

Külföldön többször történt már olyan esett, hogy égből lezuhanó tárgyak okoztak károkat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás