promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes eredmény: Egy hot dog több mint fél órával rövidíti meg az életed!
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mondhatnánk, hogy mindig is tudtuk, csak éppen nem sejtettük. Döbbenetes eredmények derültek ki egy kutatás során.

Az egészségtelen étkezés jelentősen befolyásolhatja az életünk minőségét és hosszát. Egy érdekes tanulmány most arra a következtetésre jutott, hogy akár egy hot dog megevésével 36 perccel rövidíthetjük meg az egészséges éveinket, bár ezt némileg kompenzálhatjuk egy kis kesudióval, ami viszont 26 percet ad hozzá.

Így viccesen mondhatnánk azt is, hogy a kettő együtt csak 10 perc mínuszt jelent. Bár ez korántsem ilyen egyszerű.

A Michigani Egyetem szakértője szerint, ha étrendünknek akár csak a 10%-át megreformáljuk, így például a feldolgozott húsokat, gyümölcsökre, zöldségekre és tengeri herkentyűkre cseréljük, akkor naponta akár 48 percet is nyerhetünk, ami hosszútávon éveket jelent. Ráadásként pedig a környezetnek is jót teszünk, hiszen a váltással jelentősen csökkenthetjük a szénlábnyomunkat is.

A kutatók összesen 5800 különböző ételt vizsgáltak meg így.

Az egészséges éveket úgy kategorizálták, hogy nincs semmiféle betegség és fogyatékosság. Megvizsgálták, melyek azok az ételek amik a legtöbb pozitív ponttal rendelkeznek, és melyek azok, amelyek negatív hatásuk révén elvesznek az életünkből.

Talán az eredmény nem is olyan meglepő, bár nem teljesen fekete vagy fehér. Az biztos, hogy a feldolgozott húsok minden szempontból nagyon rosszak, viszont vannak olyan egészséges ételek, amik környezeti szempontból nem a legideálisabbak. Így bármit is választunk is, nem árt kicsit utána nézni, ha a legjobb döntést akarjuk meghozni saját és környezetünk érdekében.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás