promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Felolvadhat a Marsi jégtakaró, és ez nekünk elképesztően jó hír!
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hogy miért is? Akkor tekintenek lakhatónak egy csillag körüli zónát, ha a hőmérséklet lehetővé teszi a folyékony halmazállapotú víz felszíni jelenlétét az ott keringő bolygókon.

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején! 

Széles körben elterjedt az a vélekedés, miszerint történelme során a Vörös Bolygó több jégkorszakot is átélt, most pedig úgy tűnik, hogy a jég, amely a Mars középső szélességi fokán található, egy ősi havazásnak a maradványa.

Mivel azonban a Mars poros, homokos bolygó, így jegének nagy része is poros és sokkal sötétebb, mint a Földünkre hulló friss, fehér hó, amelyhez hozzászoktunk.

Minél porosabb azonban a jég, annál sötétebb és melegebb lesz – ez pedig befolyásolhatja stabilitását és időbeli alakulását.

Ez azt jelentheti, hogy bizonyos körülmények között a jég akár el is olvadhat a Marson.

„Valószínű, hogy ez a poros és sötét jég néhány centiméterrel leolvad. Az olvadás során keletkező felszín alatti folyékony vizet pedig a fölötte húzódó jégtakaró megvédi a párolgástól a Mars zavaros légkörében” 

– magyarázta Aditya Khuller, az Arizonai Állami Egyetem bolygókutatója.

A csapat azt reméli, hogy a NASA Főnix nevű marsjárójának segítségével tovább elemezhetik a jég összetételét és alakulását a Marson, valamint, hogy felmérhetik, hogy a jég valóban megolvadhat-e.

„Dolgozunk a marsi jég továbbfejlesztett számítógépes szimulációinak kifejlesztésén, hogy tanulmányozzuk, hogyan fejlődik az idő múlásával, és hogy tényleg folyékony vízzé változhat-e”

– mondta Khuller.

(phys.org)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás