promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes lelet: bilincsbe vert csontvázra bukkantak az ókorból
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Íme a rabszolgaság létezésének egyik legrégebbi bizonyítéka.

A nemzetközileg is jelentős leletet munkások találták meg az angliai Rutland megyében, és már most nyilvánvaló, hogy egyedülálló a maga nemében.

A régészek a megtalált maradványok alapján megállapították, hogy a férfi bokáit lezárt vasbilincsekkel rögzítették, és méltatlanul az árokba vetették.

A felfedezés a római kori rabszolgaság súlyos bizonyítékaként feküdt a földben évezredekig.


Forrás: MOLA

A rendkívül komor lelet ara készteti a kutatókat, hogy olyan kérdéseket tegyenek fel, amelyekre máskülönben nem lenne szükség. Abban nem kételkedett korábban sem senki, hogy rabszolgaság az ókorban is létezett már, ám a közvetlen régészeti bizonyítékok egészen új kontextusba helyezték a vizsgálódást.

„Nagyon fontos, hogy tanulmányozzuk a személy testét, aki valószínűsíthetően egy rabszolga volt”

– mondta Michael Marshall, a Londoni Régészeti Múzeum (MOLA) szakértője.

Ez az első ilyen típusú lelet, amelyet Nagy-Britanniában találtak a kutatók, akik szerint a teljesen egyértelmű eset egy rabszolgatartó személy által „rendezett” temetés bizonyítéka. 

„Ez a temetés kivételesen szokatlan” 

– mondta Marshall, aki leszögezte, hogy soha nem fogjuk megtudni, ki is volt pontosan a bilincsben eltemetett férfi, azonban számos megalapozott találgatással lehet élni. 

„Lehetséges, hogy a halott egy olyan ember volt, aki kivívta valamivel mások haragját, de az is lehet, hogy az emberek, akik eltemették, zsarnokok és kegyetlenek voltak. Nem igazán tudjuk megérteni az erkölcsi dimenziókat.”

Az a néhány, más országokban feltárt emberi maradvány, amelyeket bilincsekkel találtak meg, általában természeti katasztrófák áldozataivá váltak, így nem temették el őket. A régészek szerint azonban az angliai lelet esetében nem erről van szó. A helyszíntől mindössze 60 méterre van egy római kori temető, ami arra utal, hogy tudatosan döntenek arról, hogy nem temetik el rendesen a halottat. Valószínű egyszerűen árokba dobták és elföldelték.

Egy szakértő szerint a férfi 26 és 35 év között halhatott meg, és fizikailag megterhelő életet élt, a halálának oka azonban ismeretlen. A MOLA csapata szerint a férfi kilétét soha nem fogják kideríteni, ám az eset roppant meggyőző bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy már az ókorban is volt példa kegyetlen rabszolgatartásra. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás