promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újabb kínai vakcinát engedélyeztek Magyarországon, de jön egy Indiában gyártott is
Borítókép:  koronavirus.gov.hu
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Müller Cecília hivatalosan is bejelentette, hogy két új koronavírus elleni vakcinát engedélyeztek hazánkban.

Két új koronavírus elleni vakcinát engedélyezett az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet. Az egyik egy kínai vakcina, a CanSino, a másik pedig az AstraZeneca/Oxford Indiában gyártott vektorvakcinája, ami a CoviShield nevet kapta.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a magyar lakosság 16 százaléka, 1 millió 590 ezer ember megkapta már legalább az első védőoltást, még mindig a járvány harmadik szakaszának rendkívül dinamikus idejét éljük, a megbetegedések legalább 90 százalékát a nagyon fertőző és súlyos megbetegedést okozó brit vírusvariáns okozza.

„Versenyt futunk az idővel, minél több védett személy van, annál inkább le tud csillapodni a járvány”

- tette hozzá Müller a sajtótájékoztatón.

A 24.hu közben már utánanézett az új kínai vakcinának, amivel Mexikóban és Pakisztánban is oltanak. A CanSino egy sanghaji vállalat, a Convidicea nevű egyadagos koronavírus-vakcináját a pekingi Katonai Orvostudományi Akadémiával közösen fejlesztette ki.

Ez egy andenovírusos vakcina, hasonlóan a Szputnyik V és az AstraZeneca oltásához, de ahogy fent is említve van, nagy előnye, hogy csak egyszer kell beadni.

Vasárnap újabb 250 ezer adag Szputnyik V vakcina érkezett Magyarországra. Ezt a szállítmányt is bevizsgálja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), és ha a szakemberek mindent rendben találnak, ezt a szállítmányt is eljuttatják az oltópontokra.

Müller Cecília újfent arra kért mindenkit, hogy továbbra is fokozottan tartsa be a higiénés szabályokat, kerülje a tömeget, és a halasztható feladatait időzítse későbbre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás