promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ugyanolyan hatásfokú minden vakcina? A szakértő válaszolt!
Borítókép:  OLIVIER CHASSIGNOLE / POOL / AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rusvai Miklós víruskutató a közszolgálati televízió híradójában beszélt az oxfordi AstraZeneca vakcináról, illetve arról, hogy százszázalékos védelmet ez az oltás sem ad.

Valószínűleg sokaknak megfordult már a fejében, hogy van-e különbség a különböző vakcinák között. Erre adott választ Rusvai Miklós víruskutató a közszolgálati televízió híradójának. A szakember ugyanis elárulta,

a koronavírus elleni vakcinák hasonló hatásfokúak.

Az M1 híradójában Rusvai kifejtette miként működik az oxfordi AstraZeneca vakcina, egyúttal jelezte,

„százszázalékos védelmet ez az oltás sem ad, mindig vannak olyanok, akiknél valamiért nem termelődik ellenanyag, nem alakul ki a védettség, de a 90 százalékot meghaladó hatékonyság már nagyon jónak számít."

A szakertő elmondta, hogy ahogy több vakcina esetében, úgy az AstraZenecánál már az első oltásnál is kialakulhat a védettség; a második oltás csak megerősíti az immunválaszunkat. De fontos tudni, ahogy azt Rusvai Miklós kiemelte,

még egyetlen vakcinánál sem sikerült megerősíteni azt, hogy százszázalékos védettséget adna.

A fertőződést tehát nem akadályozza meg az oltás, de elkerülhető a súlyos megbetegedés, és nagyságrendekkel kevesebb vírus jut ki a szervezetből a környezetbe, így jóval kisebb a járvány terjedésének veszélye is; erősödik a nyájimmunitás

– mondta Rusvai.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás