promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csúcsmodern földönkívüli űrhajót fényképeztek le egy katonai bázison? Hihetetlen kép került fel az internetre, mutatjuk
Borítókép:  GABE ZEIFMAN / Express.co.uk
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Újabb bizonyíték, hogy az emberek igenis kapcsolatban állnak idegen civilizációkkal?

A hírhedt 51-es körzet egyik hangárjáról készült egy fotó, amiről sok UFO-szakértő azt feltételezi, hogy egy repülő csészealj vagy valamiféle idegen űrhajó vagy éppen egy szuperszonikus járgány látható - írja az Express bulvármagazin.

A képet egy pilóta tette fel a világhálóra, aki karácsonykor húzott el a titkos bázis mellett. Gabe Zeifman amatőr fotós közel került a bázishoz kis Cessna 150 repülőgépével, és talán élete fotóját lőtte. A tárgy ugyan elmosódott, de a Twitter-t azonnal lázba hozta, sokak szerint egy háromszögalakú űrjárművet lehet látni, és ez nem meglepő, hiszen a felvétel az 51-es körzetben készült. Azon a bázison, amely az UFO-hívők mitológiájának egyik központi helyszíne, rengeteg legendával és összeesküvés-elmélettel nyakonöntve.

A közösségi hálókon már több ezer megosztásnál jár a fotó, az internet imádja, sokan úgy vélekednek, hogy egy véletlennek lehetünk szemtanúi, amikor a szigorú szabályok és a bezártság hirtelen kifordul a nyilvánosság felé.

Valaki hibázott, és elfelejtette becsukni az ajtót? Szerintetek mi látható a képen? A cikkhez tartozó Facebook-poszt alatt kommentben IDE kattintva várjuk a meglátásaitokat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás