promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Átvernek a boltokban a 99 forintra végződő termékekkel? Elmondjuk az igazságot
Borítókép:  Isaac Owens / Unsplash.com
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ez egy zseniális trükk, ami kicsit kihasználja a szokásaidat.

A 299 forint az nem 300, ugye? A 999 forint az nem 1000, ugye? Végülis nem, amúgy meg de.

A kutatók azt ugyan nem tudják megmondani, hogy ki volt az első, aki ezt a tökéletes elmetrükköt bevezette, de azt lehet sejteni, hogy körülbelül 100 éve van velünk ez a rendkívül hatékony értékesítési furfang. 

Az elmélet alapja az, hogy balról jobbra haladva olvasunk, így általában a vásárlásnál az első szám a perdöntő, hogy megvesszük-e az adott portékát. Könnyebben rávesszük magunkat arra, hogy az árut bepakoljuk a kosarunkba, ha 500 forint helyett 499 forint van az árcédulán.

Kicsit lusták vagyunk, így működik a dolog. Ezt pedig pszichológiai kutatások is megerősítik.

Egy ezekkel foglalkozó kutató, Mark Stiving írásából kiderül, hogy ha két számot össze kell hasonlítani, akkor az emberek 90 százaléka, csak az első számot nézi meg. Legtöbbször pedig éppen a kedvezménnyel kínált áruknál tűnik fel ez a sok kilenc az ár végén, ezzel is mutatva, hogy ezzel az ügylettel jól járunk.

Majd nézzétek meg a boltokban, hogy ha van egy termék, és mellette ott van az áruház sajátmárkás terméke, szinte biztos, hogy a sajátmárkás ára 99 forintra fog végződni. És persze olcsóbb is lesz... de a 99-től még olcsóbbnak hisszük.

Gyakran használt trükk még az is, de ez már borsosabb áru termékeknél fordul elő inkább, hogy az árat úgy alakítják, hogy a kerekítésnél a fejünkben lejjeb kerekítsük, így 20 ezer forint helyett 19 ezer 890 forintért árulnak például egy vasalót. A nyolcas miatt pedig inkább azt mondjuk, hogy 19 ezer, mint azt, hogy 20 ezer.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás