promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kaki-kutatók nagy áttörése: kiderült, miért kenik be lókakival a fejüket a pandák
Borítókép:  wal_172619 / Pixabay.com
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A barna maci kifejezés végre a helyére került. Tudósok most azt gondolják, hogy egy nagy kérdést zárhatnak le, ráadásul mindenki számára megnyugtató válasszal.

A kutatók régóta figyelik az óriáspandákat, és észrevették egy nagyon különös szokásukat, nem is kellett nagyon nézni, hiszen érezték is. A pandák ugyanis előszeretettel henteregtek bele a lótrágyába. Az arcukat és a nyakukat pedig különösen vastag kakitakaróval fedték be.

Most a kutatás végre eredményekkel zárulhat, a trágyafürdő rejtélyére is pont kerülhet - írja a Sciencemag.

A megfejtés nyitja a lótrágya összetétele, a tudósok szerint ugyanis az anyag olyan vegyületeket tartalmaz, amely segítségével a pandák jobban tudják szabályozni saját hőmérsékletüket. Egyfajta termosztátként funkcionál tehát.

A szakértők 39 eseten rágták át magukat 2016 júniusától egészen 2017 júliusáig. Amit még észrevettek, hogy a macik elsősorban a 10 napnál fiatalabb ürülékben henteregnek csak meg. Csak az ilyen ifjonc ürülékdarabok tartalmaznak ugyanis béta-kariofillént (BCP) és a béta-kariofillén-oxidot (BCPO) - állítják a Kínai Tudományos Akadémia Állattani Intézetének kutatói.

Ezeket a vegyületeket egereken is tesztelték, és észrevették, hogy náluk is fokozták a hidegűrési képességeket ezek az anyagok.

A kutatás tehát megnyugtató eredménnyel zárult:

a lótrágya segíti átvészelni a hideget.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás