promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sikeres Holdra szállást hajtott végre Kína

Sikeres Holdra szállást hajtott végre Kína

Tech & Tudomány

Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Sikeresen landolt a kínai Csang'e 5 a Hold felszínén, számolt be róla a Kínai Űrügynökség. Az égitestre küldött szonda célja, hogy kőzetmintákat szállítson a Földre. 

Míg a szonda repülési ideje zökkenőmentes volt, a leszállás nem teljesen a vártaknak megfelő helyen történt, végül 150 kilométerrel távolabb sikerült landolni.

A sikeres felszínre érkezéssel a Csang’e 5 a harmadik űrjármű lett, amely a 21. században sikeresen landolt a Holdon.

A szonda feladata nem több, minthogy kőzetmintákat gyűjtsön az égitest felszínéről, majd a tervek szerint két nap múlva közel két kilogrammyni koldkőzettel térjen vissza a Földre. A munka megkezdéséről már videó is került fel az internetre, amit itt nálunk is megnézhettek.

A küldetés, ha minden jól alakul december közepén ér véget, 44 évvel a legutolsó holdkőzetminták beérkezését követően.

Borítókép:  National Geographic

Hasonló tartalmak

Galéria - Van képünk hozzá

Színes

Tech & Tudomány

Helyi Hírek

Időjárás