promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Belehalt egy fiatal önkéntes a koronavírus egyik vakcinakísérletébe – csakhogy placebót kapott
Borítókép:  Reuters
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Meghalt az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinakísérletének egyik önkéntese Brazíliában. A dolog azért rejtélyes, mert a fiatal férfi a kontrollcsoportba tartozott, tehát placebót kapott. 

„A 28 éves férfi a COVID-19 szövődményei miatt halt meg”

– jelentette be a brazil O Globo újság és a brazil CNNCsakhogy az O Globo szerint a férfi a kontroll csoportba tartozott, és a kísérleti vakcina helyett placebót kapott. 

A kísérletekben kizárólag önkéntesek vehetnek részt, és az Oxford Vaccine Group által kifejlesztett AstraZeneca nevű vakcina hatásait vizsgálják rajtuk. A haláleset ellenére a brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) szerdán bejelentette, hogy a vizsgálatok továbbra is folytatódnak. 

„Az eset körültekinő és alapos kivizsgálása után megállapítható, hogy nincsenek olyan felmerülő aggályok, amelyek miatt a klinikai vizsgálatok biztonságossága megkérdőjelezhető lenne, valamint a brazil szabályozási hatóság független vizsgálata után az illetékes szervezet csakugyan a kísérlet folytatását javasolta”

– nyilatkozta egy illetékes kommunikációs szakember a Business Insider szerint.

„Ezidáig minden a várakozásoknak megfelelően halad, egyelőre egyetlen olyan önkéntesnél sem merültek fel súlyos szövődmények, aki kapott a vakcinából”

– mondta el a Reutersnek a São Paulo-i Szövetségi Egyetem, ahol az AstraZeneca brazil vakcinakísérletei zajlanak.


Forrás: Reuters

Egy ismeretlen forrás a Reutersnek azt is elárulta, hogy a kísérleteket felfüggesztették volna abban az esetben, ha az elhunyt kapott volna a kísérleti vakcinából. Mivel azonban az érintett placebót kapott, csak hat napig szüneteltették a kutatást, óvintézkedésből. 

Hasonló eset történt egyébként októberben a Johnson & Johnsonnál is, ahol szintén egy időre leállították a kísérleteket, miután egy résztvevő megmagyarázhatatlan körülmények között vesztette életét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás