promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sikeres 1500 fős koronavírus bulit rendezett Németország
Borítókép:  MYRIAM TIRLER / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Koronavírus tesztbulit rendeztek Lipcsében, hogy kifejlesszék a fertőzésbiztos tömegrendezvények modelljét. 

A hallei egyetemi klinika RESTART-19 nevű kutatására bár 4000 jelentkezőt vártak, végül csak 1500 ember volt hajlandó részt venni a szimuláción. A teszt célja, hogy kifejlesszék azt a modellt, amivel koronívírus-járvány ideje alatt is biztonságosan lehet bulizni – legalábbis, ami a fertőzés elkerülését illeti. A kormány 990 eurót (kb. 345 millió forintot) fordított a kutatásra, ami segít majd az emberiségnek, hogy járvány idején is biztonságosan bulizhasson. Ráadásul, ha megvan a fertőzésbiztos tömegrendezvény modellje, az már azt is jelenti, hogy nem csak koncertekre és bulikra, de nagy sporteseményekre is mehetünk anélkül, hogy elkapnánk a vírust.

A szimuláció első részében egy koncertfolyamatot bonyolítottak le a járvány előtti szabályok szerint a lipcsei Quarterback Immobilien Arénában. A második részben a koncertfolyamat során a résztvevőknek egy, a fertőzés lassítására szolgáló, a járvány alatt kidolgozott szabályrendszert kellett követniük. A harmadik részben egy ennél is szigorúbb szabályrendszert követve zajlott le a koncert teljes folyamata. Ennek során a kutatásra jelentkezőknek például 1,5 méter távolságot kellett tartaniuk egymástól.

A kutatók a folyamat megkezdése előtt megbizonyosodtak arról, hogy minden résztvevőnek negatív a koronavírus-tesztje, így a szimuláción a fertőzés egyébként sem terjedhetett volna. És nagyon kifinomult, precíz eredményt adó eszközökkel mérték, hogy a résztvevők valóban betartják-e a szabályokat, hogy az eredményeik hitelesek lehessenek. Még a csarnokban keletkező légáramlatokat is figyelték.

A hivatalos eredményeket majd csak októberben közlik, de azt már tudjuk, hogy a 9 órás szimuláció során elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű adatot gyűjtöttek. Így a kutatás sikeresnek mondható. 

És, hogy a résztvevőknek is megérje ez a fals, 9 órás buli, a koncert legalább valóságos volt: a németföldön igen híres Tim Bendzko énekelt. A közönség nagyon élvezte a koncertet, és azt jelezték vissza, a hangulat végig nagyon jó volt. Bendzko később elmondta, nagyon fontosnak tartja ezt a kutatást nem csak énekestársai munkája miatt, de azért is, hogy színfalak mögött dolgozók is mielőbb vsszakaphassák állásukat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás