promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tudtad, hogy akár harmadával is csökkenthető Budapest szemétmennyisége?
Borítókép:  Humusz Szövetség.
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A háztartások által termelt szemét harmada szerves hulladékból áll, melyet egyéni és közösségi komposztálással humusszá lehet alakítani. A rengeteg, éves szinten 170 000 tonnányi, hulladék helyes kezeléséről most a Humusz Szövetség kvízéből lehet többet megtudni.

Hazánkban átlagosan több mint fél tonnányi szemetet termelünk évente, amit közel 170 kilóval lehetne csökkenteni egy kis odafigyeléssel és összefogással. Mindez országosan közel 170 000 tonnányi (!) szemetet jelent, melynek környezetbarát kezeléséről az idén 25 éves Humusz Szövetség kvízéből lehet többet megtudni – írja a szervezet közleményében.

Töltsd ki a Humusz Szövetség kvízét és tanulj!

A kérdéssor kitöltéséből olyan alapvető ismeretekkel gazdagodhatunk, hogy a komposztálás endoterm vagy exoterm folyamat. Emellett gyakorlati tanácsokat is kapunk a komposztálónk használatához, ha esetleg még fontolgatnánk a komposzthalom kiszáradásának hidratálókrémmel való megakadályozását. Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy egy komposztálásba való beruházás megtérülhet, hiszen a szemétszállítási díjon is foghatunk a csökkenő szemétmennyiséggel.

Légszennyezés és alternatív műanyagok

A kvíz ugyanakkor szélesebb spektumát is érinti a környezetvédelemnek, például a légszennyező, és a sünikre is veszélyes kerti zöldhulladék égetést. De az úgynevezett bioműanyagokró is megtudhatjuk, hogy azok nagyrésze valójában nem is bomlik le, illetve a bio jelző is inkább marketingfogás, mint természetbarát megoldás. A Humusz Szövetség éppen ezért részletes állásfoglalásban teszi helyre ezeket a csodaszereket, és hogy hogyan járjunk el velük.

Mindenesetre aki szeretné, hogy évente egy jó megtermett hím gorilla súlyával kevesebb hulladék kerüljön a szemétlerakókba, illetve a levegőbe a szemétégetőkön keresztül, annak kiváló kezdés a kvíz kitöltése – olvasható a szövetség kommünikéjében.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás