A Dávid-szobor bizonyítja, hogy Michelangelo száz évvel megelőzte az orvostudományt

A reneszánsz művész több mint száz évvel azelőtt, hogy az orvostudomány leírta volna a vérkeringést és ebben a nyaki verőér működését, már tökéletesen ábrázolta azt a munkáiban, köztük a Dávid megalkotásakor. Daniel Gelfman, az indianapolisi Marian Egyetem kutatója rámutatott,

hogy más szobrokon, illetve a hétköznapi életben a nyaki verőerek általában nem láthatók, de Michelangelo mesterműván a véna tisztán kirajzolódik Dávid kulcscsontja fölött.

Magyarázata szerint a nyaki verőér akkor emelkedik ki, ha megnő a vérnyomás vagy valamilyen diszfunkció áll fenn, de Dávid fiatal, tehát nála az erős izgalmi állapot okozza ezt. A Dávid-szobor megalkotásakor William Harvey még nem írta le a keringési rendszer igazi működését. Erre 1628 előtt nem került sor.

A márványból készült Dávid-szobor 1501 és 1504 között született. A bibliai hőst ábrázoló 5,17 méter magas alkotás a firenzei művészet egyik legmegbecsültebb műve lett.

A szobrot eredetileg a firenzei katedrálishoz rendelték Michelangelótól más próféták szobraival együtt, de végül a Palazzo Vecchio előtt állították ki a Piazza della Signorián 1504. szeptember 8-án. Az alkotást 1873-ban vitték be a firenzei Galleria Dell’Accademia épületébe, és később a szobor mását helyezték el a téren.

A Dávid-szobor hamar a polgári szabadságjogok védelmezőjének szimbólumává vált a firenzei köztársaságban, abban a korszakban, amikor az önálló városállamot minden oldalról fenyegették erős riválisai és a Medici család hegemóniája. Dávid szemei figyelmeztetően tekintettek Róma felé.

[[cikk2]]