promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ii: ez egy város neve, amely a világon elsőként hulladékmentes lenne
Borítókép:  A klímaváltozással derekasan megküzdő, hulladékmentes városba itt lépünk be (fotó: Wikipedia)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megújuló energiával komoly nyereséget termelnek a klímaváltozás elleni harcban egy észak-finnországi kisváros lakói, akik a világ első hulladékmentes helyén akarnak élni. Ilyen városnévvel bármi megtörténhet. 

[[adv]]

A klímaváltozás elleni harc közepén a világ első hulladékmentes városa címre más pályázó is akad, mégpedig a japán Kamikatsu, amely 2020-ra akar megszabadulni mindenfajta szeméttől.

A nevéről nem feltétlenül a hulladék, mégkevésbé a hulladékmentesség jutna eszünkbe, de erről nem tehetnek az ott élők, akik úgy 1500-an gondolják azt, hogy jobb, ha

semmilyen hulladékot nem hagynak maguk után. Maguk viszik a szemetet az újrahasznosítóba. 

Erre tesz rá egy lapáttal Ii, amelyet tényleg így hívnak,

és amely még jobb eséllyel benevezne a világ leghülyébb nevű településeinek versenyébe. Várost és egy kisebb térséget is Ii-nek neveznek Észak-Finnországban, 10 ezren élnek itt, azaz még nagyobb kihívás ennyi embernek a hulladékmentes verseny. 

Igaz, ők némileg másban erősek. A BBC cikke és videója szerint miközben szintén világelsőségre pályázik, leállította a fosszilis üzemanyagok, fütőanyagok használatát, így benzin, gáz, olaj hiányában minden más finn körzetnél gyorsabban csökkentette a széndioxid kibocsátást. (A nagysága alapján a 107. a finn körzetek között.)

2012 óta geotermális, nap- és szélenergiába fektetnek, ami alaposan megtérül,

hiszen évi félmillió euró nyereséget termelnek vele. A klímaváltozás elleni harc során főként a nevelésben hisznek, a legkisebbeket is az új szemléletre tanítják. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás