promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Levegőbe emelkedett az első elektromos repülő taxi – videó
Borítókép:  Youtube
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A repülő taxik fejlesztésére már sok cég ráállt. Egy müncheni start-up most le is tesztelte, hogy mit tud az ötszemélyes légi utasszállítója, melyet 36 elektromos motor hajt. Videó!

Gyártók sokasága fejleszt olyan légi utasszállítót, mely rövid távokat képes megtenni pár perc alatt, tehát a hipergyors utasszállításban lenne úttörő. A Lilium nevű német cég most egy olyan repülő taxit tesztelt élesben, mely a pilótával együtt öt utast és csomagjaikat képes szállítani.

A müncheni székhelyű startup 2017-ben már kifejlesztette a kétszemélyes változatot, de idővel növelték a kapacitást, és egy müncheni kifutópályán élesben is kipróbálták a Lilium Jet prototípusát.

A mérnökök, fejlesztők, munkatársak hada lélegzetvisszafojtva várta, hogy a taxi a levegőbe emelkedjen, s amikor ez megtörtént, mindenki ujjongani kezd, óriási kő esett le a szívükről.

Harminchat elektromos motor emeli levegőbe a két szárnypárral felszerelt futurisztikus gépet, mely helyből száll fel vertikálisan, s a megfelelő magasságot elérve repülőgépként vízszintesen folytatja útját. A Verge cikke szerint egy feltöltéssel 300 kilométert tud megtenni, végsebessége pedig 300 kilométer lesz óránként. Nagyjából kétezer lóerős lesz a motor kapacitása.

Már nagyjából az is megvan, hogy egy 30 kilométeres távot mintegy 70 dolláros díj ellenében tenne meg a taxi, ami átszámítva közel 20 ezer forint. Autóval ez 30-40 perc, de a légi taxival mindössze tíz perces út volna.

A tervek szerint 2025-ig beindítják a Lilium Jet légiszolgáltatását, s idővel pilóta nélkül kívánják szállítani az utasokat. A taxit telefonos applikáción keresztül lehetne rendelni a kívánt helyre, s mivel helyből száll fel, kifutópályára sem lesz szükség, szinte bárhol landolhat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás