promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Közel 100 ezer ember fekszik az óbudai „holtak városában”
Borítókép:  regeszet.aquincum.hu
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A mai Óbuda egy részén épült ki az ókorban az Aquincum nevű város – ahol ma múzeum működik –, melyet déli irányból a mai Bécsi út felől lehetett megközelíteni. Az út mentén hatalmas kiterjedésű temetőt sejtenek a föld alatt a régészek, melynek egy részét most elkezdték feltárni.

Korábban parkoló volt a budapesti Bécsi út azon része (Bécsi út 68-84.), melyet be akarnak építeni, de a beruházás kezdete előtt a jogszabályok szerint el kell végezni a régészeti feltárásokat. A munkát a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumának régésze, Vámos Péter vezeti, és a csapat úgy véli, egy hatalmas temető részletét fogják majd felszínre hozni a feltárás végeztével. Erről a Budapesti Történeti Múzeum oldalán lehet bővebben olvasni.

A Bécsi út vonalán az ókorban is haladt út, mely a mai Óbuda római kori elődjébe, az Aquincumba futott. A katonaváros és a polgárváros mellett temető húzódott (a mai Bécsi út térségében), mely a cikk szerint igen impozáns kiterjedésű lehetett. A régészek által csak holtak városának nevezett terület legdélebbi oldala a Kolosy térnél, a legészakibb fele a Bécsi út-Vörösvári út találkozása közelében lehetett. Több mint kétszáz éven át, az. 1-4. századig temetkezhettek ide a helyi lakosok. A régészek úgy vélik, összesen közel százezer embert temethettek el itt az évszázadok során.

(Fotó: regeszet.aquincum.hu)


A feltárás alatt lévő területre a 18-19. században svábok települtek be, akik az építkezés során sajnos elpusztították a régészeti rétegeket, vagyis a temető egy részét. A Duna a folyószabályozás előtt közelebb volt a Bécsi úthoz, a magas talajvíz is nehezíti a feltárást. Azonban a néhány hete megnyitott temetőrészletben már száz fölötti temetkezést sikerült azonosítani. Ezek egy része hamvasztásos, mások vázas temetkezések. Sok esetben jó állapotban megmaradtak a melléjük temetett edénymellékletek is. A sűrű használat miatt gyakoriak az egymásra temetkezések, volt olyan szelvény, ahol öt egymást vágó sírgödröt is azonosítottak.

Az egykori Bécsi úti ókori temetőnek alighanem ez lesz az eddig egyik legnagyobb egybefüggően megismert területe, mert még az év folyamán a jelenlegitől északra eső telkeket is feltárják.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás