promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rájöttek a krokodilok gyilkos stratégiájára
Borítókép:  A krokodilok szinte mindig forognak áldozataikkal (AFP/Sam Greenwood).
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem is tudnak rágni, de különös módszereket fejlesztettek ki áldozataikkal, sőt egymással szemben is a krokodilok. Saját, látványos stratégiájuk van. 

Természetesen a Tarzan-filmek jutottak eszünkbe arról, hogy egy új kutatás szerint miért és hogyan forognak áldozataikkal a krokodilok és rokonaik. Tarzan elég jó százalékkal jött ki győztesen ezekből a párbajokból (soha nem veszített el egyet sem), az életben azért a krokodiloknak is van esélye, nem is kevés. (Tarzan, mint látjuk, még meg is tudta lovagolni őket.) 

Pedig nem is tudnak rágni, csak harapni, aztán ami összejön, azt egyben lenyelik, hozzá még

köretnek kavicsokat és köveket is fogyasztanak,

hogy könnyebb legyen az emésztésük, akárcsak a madaraké. 

A gyilkos forgás stratégiájának használatát a ma élő 25 krokodilféle közül eddig csak néhányról tudták, a Knoxville-i Tennessee Egyetem kutatóinak azonban most 24 fajról sikerült bebizonyítaniuk e módszert – írja a National Geographic

A vadászathoz és táplálkozáshoz szükségük van a teljes testükre,

a gyilkos forgás a leghatékonyabb módszer a táplálék megszerzésére.

Korábban a vékony orrú krokodilfélékről, így a gangeszi gaviálról is úgy vélték, hogy nem végeznek ilyen forgást, hanem egyben nyelik le a zsákmányukat, ami főleg halakból áll. Az is kiderült, hogy a félelmetesnek tartott hüllők

nemcsak a vadászat során forognak, hanem az egymással vívott viadalaik során is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás