promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült, hogy milyen temetést rendelt magának Teleki Pál
Borítókép:  Facebook/Budapest Főváros Levéltára
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Teleki Pál öngyilkosságát ma is vitatja néhány történész. A róla monográfiát író Ablonczy Balázs szerint a most előkerült, titkárához írt levelek azt erősítik meg, hogy önkezével vetett véget az életének. Temetésére a titkárán kívül csak papot kért, se névtáblát, se ravatalt, se koszorút nem akart. Még a feleségét sem akarta, hogy ott legyen a szertartáson.

Teleki Pál 1920-1921 között nyolc hónapon át volt Magyarország miniszterelnöke, majd 1939 és 1941 között második alkalommal vezette a kormányt. Ő az ország egyetlen kormányfője, aki önkezével vetett véget életének, épp 78 évvel ezelőtt, 1941. április 3-án. A történészek nagy részének legalábbis az az álláspontja, hogy öngyilkos lett. Néhányak szerint gyilkosság áldozata lett, ugyanis ellenezte a német csapatok átengedését Magyarországon mindössze néhány hónappal azután, hogy Jugoszláviával örökbarátsági szerződést kötött a Teleki-kormány. Hitler viszont csapatainak épp azért kért áthaladási engedélyt, hogy lerohanja a Balkánt, s ezzel biztosítsa, hogy dél felől ne érje támadás a Szovjetunió lerohanása idején.

Mivel a mai napig nem teljesen tisztázott, hogyan halt meg Teleki Pál, rendkívüli értékkel bírnak azok a levelek, melyeket ő írt, s a fővárosi levéltár szerdán nyilvánosságra hozott. A leveleket bizalmasának, titkárának, Incze Péternek címezte. Ezekben a miniszterelnök többek között azt írja Inczének, hogy a világ elől elrejtve, teljes titokban temessék majd el.

Kedves Incze,

Temetésem nem csak legeslegegyszerűbben, de teljes titokban reggel 7 órakor történjék. Azon a papon kívül csak maga vegyen részt

- írja Teleki, majd úgy folytatja, hogy tudassák a távirati irodával, hogy a szertartáson még koszorúk se legyenek.

Egy másik levelében kiemeli, a feleségét is szeretné megkímélni a szertartás gyötrelmeitől.

Ha valaki kíváncsi, h. mindez miért, megmondhatja, h. nagyon és mind jobban utáltam az embereket. Síromra sem most, sem később emléket ne tegyenek, még névtáblát sem.  A szokványos temetői gondozáson kívül ne gondozzák.

Teleki elutasította a díszsírhelyet is, s meghagyta, hogy a temetést két lóval végezzék el, de ravatalozás nélkül. A könyveit unokájára, Gézára hagyta.

Kérlek teljesítsd híven – mint mindig – ezen utolsó kéréseimet is. Végrendelet íróasztal jobb oldalán kis fiókban.

- írta a politikus. 

Több levelet is korábban írt Inczének Teleki, még az 1920-as évek végén, s utóbb átdátumozta őket, ezért az egyiken az olvasható: „Mindez ma is fennáll”.

Telekinek eddig Horthy Miklós kormányzónak, halála előtt írt levele kapott nagy nyilvánosságot, melyből egyértelműen öngyilkosságra lehetett következtetni. Ebben a politikus elismeri felelősségét, bűnösségét a német csapatok átengedésében, s egyebek mellett azt írja: „gazemberek oldalára álltunk”, „hullarablók leszünk".

Ablonczy Balázs történész A miniszterelnök élete és halála címmel írt könyvet Teleki Pálról. Az Indexnek a most előkerült leveleket illetően azt mondta, azok megerősítik, hogy a miniszterelnök öngyilkos lett. Teleki 1921-ben, IV. Károly megkísérelt visszatérési kísérlete (királypuccs) idején is próbálkozott öngyilkossággal, ki akart ugrani a királyi palota ablakán. Korábbi leveleiben rendszeresen tetten érhető a hangulatingadozás, sőt a depresszió és az idegösszeomlás is. Emögött veseproblémáját sejtik a történészek.

Teleki Pál Egyiptomban (Fotó: Budapest Főváros Levéltára)


Az öngyilkossági szándék gyökerezhetett a német csapatok tervezett átengedésében, s abban, hogy Horthy nem állt mögé ennek megakadályozásában. Emellett feleségéről és édesanyjáról is kiderült, hogy mindketten súlyos betegséggel küzdenek.

Annak ellenére, hogy most kiderült, jeltelen sírban keresett végső nyughelyet, ez nem következett be. Gödöllőn fekszik, és a sírján ott van a neve. Gödöllőn és Balatonbogláron szobra áll - Gödöllőn teret neveztek el róla, Sopronban, Varsóban utca viseli a nevét. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás