promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szokatlan és váratlan bejelentést tett az Apple
Borítókép:  Josh Edelson / AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A cég befejezi az AirPower fejlesztését.

Még 2017-ben jelentette be az Apple, hogy egy olyan vezeték nélküli töltő fejlesztésén dolgozik, amely egyszerre akár három készüléket is el tud látni. Egyúttal a cég jelezte, hogy már valószínűleg 2018-ban piacra is dobják az AirPower névre keresztelt eszközt.

Ám, amint az jól érzékelhető volt: az AirPower csak nem akart megérkezni. A cég a minap elnézést kért vevőitől, s közölte, hogy befejezi a készülék fejlesztését, ugyanis nem sikerült annak megfelelő kialakítása, a hardver pedig nem érte el a kívánt szintet. Legalábbis ez a hivatalos kommunikáció.

Iparági értesülések szerint az a probléma, hogy a cég mérnökei nem tudták megoldani a töltő túlmelegedését.

Érdekesség, hogy a legjúbb AirPods fülhallgatókat még úgy reklámozták, hogy vezeték nélkül is tölthetők lesznek. De úgy tűnik, hogy ebben is változás lesz.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás