promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Apple és a Microsoft is felfigyelt a magyar cégre
Borítókép:  youtube.com
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A 2015-ben alapított cég az elmúlt fél évben megháromszorozta bevételét, az applikációt pedig 150 országban használják.

Nem jelent rosszat egy feltörekvő magyar vállakozás számára, ha az Apple és a Microsoft is érdeklődést mutat iránta. Márpedig a Shapr3D alkalmazással ez a helyzet. Most a Microsofttal kezdtek együttműködésbe, de az Apple is figyel, olyannyira, hogy az alkalmazás három alkalommal lett kiemelt applikáció az Apple Keynote-on – írja a Prim.hu.

De, mi is az a Shapr3D? Egy iPad Próra kialakított program, amely segít gyorsan és egyszerűen térbeli modelleket készíteni – ez pedig főleg azoknak hasznos, akik kevesebb ismerettel rendelkeznek. Szóval egyszerű, könnyen használható, praktikus, mi több, látványos.

A 2015-ben alapított cég az elmúlt fél évben megháromszorozta bevételét, az applikációt pedig 150 országban használják. A sikerek okán a magyar startup már Windowsra is fejleszti termékét, illetve bővíti munkahelyei számát.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás